ACNEWS

Bilincsbe verték Till Tamás menekülő gyilkosát

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Till Tamás huszonnégy éve felderítetlen meggyilkolásának egyre több részletét ismerjük, ám a borzalmas bűnügy új és még újabb kérdéseket vet fel. A legfontosabb, valóban megúszhatja borzalmas tettét az aljas gyilkos?
Hirdetés
Ad image

Több évtized után derült fény Till Tamás meggyilkolásának részleteire. A kedélyek azonban egyáltalán nem nyugodtak meg azóta, sőt a magyar társadalom egy emberként hördült fel, hiszen az elkövető, F. János megúszhatja a felelősségrevonást – írta meg a mandiner.hu. Hiába azonosították a tettest, aki még 2000-ben, 16 éves fiatalként egy ácskapoccsal gyilkolta meg az akkor 11 éves Till Tamást, büntethetősége elévült.

F. János három eredménytelen kihallgatás után, a rendőrök negyedik próbálkozására tört meg és ismerte be szörnyű tettét. Utolsó vallomásában elmondta, hogy a kisfiút becsalogatta a fészerbe és „addig ütötte, amíg élt”. Ezután ásta el a holttestet abban a helyiségben, amit aztán lebetonoztak – a bűntettről sem a tanya tulajdonosa, sem a betonozásban segédkező másik fiú nem szerzett tudomást soha. Az ügy további borzalmas részleteit az áldozat családjának ügyvédje, dr. Lichy József közölte. Elmondta F. Jánosról, hogy a fiú valamilyen oknál fogva komoly magatartási gondokkal küzdött, családja éppen ezért íratta be a bajai iskolába. Az ügyvéd kizárásos alapon arra a következtetésre jutott, hogy az elkövető indítéka szexuális természetű lehetett. A zárt fészerben aztán valamilyen okból az ácskapoccsal ütötte, szúrta az áldozatot, akit a végén fojtogatott is. Az ügyvéd úgy véli, ha megkapja a beismerő vallomást és a poligráfos vizsgálat eredményét, sok kérdésre választ kaphat. A szakember felemlegette a rendőrség felelősségét is az ügyben. Miután a sértett kerékpárja előkerült, a vizsgálatot ki kellett volna terjeszteni a közeli helyszínekre. Mivel a gyilkosságok áldozatait leggyakrabban elássák, meg kellett volna kérdezni a környékbelieket, folyt-e valamilyen földmunka, betonozás a közelben.

A szakembernek arról is vannak ismeretei, hogyan derült fény a huszonnégy évig megoldatlan bűnügyre. Információi szerint a gyilkos egyik barátja rendőrségi ügybe keveredett, F. János pedig a vádalku megkötéséhez bocsátotta a részére a valóban nagyon súlyos bizonyítékot – hol található Till Tamás holtteste. Kapóra jött a számára az is, hogy mind a bajai tanya tulajdonosa, mind a betonozáskor jelen lévő fiú sem élt már. Mindketten öngyilkosok lettek, F. János elképzelése az volt, hogy rájuk tereli a gyanút. Egy ideig működött is a terve, de aztán az ügy más fordulatot vett.

Till Tamás gyilkosa ugyan szabadon távozhatott a rendőrségről, azonban a Teve utcai székházban lezajlott sajtótájékoztatót követően egy nappal már a körözését rendelték el. A férfi valószínűleg számított arra, hogy valamilyen módon mégis megkísérlik a felelősségre vonását. Amikor a rendőrök lakásán keresték, nem találták, ezért is adták ki ellene a körözést – írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu. F. János addigra már megpróbált megszabadulni a vagyonától és részben felszámolta régi életét. Az elfogás előtti napokban ő és újdonsült felesége törölte a közösségi médiában elérhető fotóit, lakásukat pedig eladásra hirdették. Egy ingatlanos oldalon 55 millió forintért árulják a 95 négyzetméteres, panorámás tetőtéri otthont. F. János ezzel párhuzamosan vállalkozásait is felszámolta.

Az ügyvéd elmondta, hogy a családdal közösen a végsőkig elszánták magukat, minden erejükkel azon lesznek, hogy bíróság elé állítsák Tamás gyilkosát. A tapasztalt szakember egyúttal védelmébe vette az ügyben eljáró rendőröket is, akik valószínűleg mélyen megtörtek, amikor ki kellett nyitniuk az ajtót a gyilkos előtt, hogy az szabadon távozhasson.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!