ACNEWS

Boros Ricsit, a hős spartathlon futót Fair play-díjra terjesztik

Ricsi sportszerű magatartására felfigyelt a nemzetközi sportvilág Fotó: spartathlonmagyarcsapat
Ricsi sportszerű magatartására felfigyelt a nemzetközi sportvilág Fotó: spartathlonmagyarcsapat
A magyar sportoló 10 kilométeren keresztül támogatta egészen a célig a japán versenytársát, aki hálából meghívta őt Tokióba.
Hirdetés
Ad image

Boros Richárd, azaz Ricsi neve jól cseng a hosszútávfutók körében, de most a nemzetközi sportvilág is felfigyelt a teljesítményére. A magyar sportoló tegnap este érkezett haza Athénból, a 41-ik alkalommal megrendezett Spartathlon ultrafutó versenyről. Összesen 400-an álltak rajthoz ez embert próbáló megmérettetésen, köztük 23 magyar is. Az elsőként célba érő görög Fotis mindössze 19 óra alatt futotta le a távot, ezzel 30 éves rekordot döntött meg. A bokasérülést szenvedő Boros Ricsi 34 óra 52 perc alatt ért a 246 kilométerre lévő célba. Mégis az ő nevétől hangos most a sportvilág.

Az igazi erőpróba a Hegy volt

„A párom, Csilla és az edzőm, Maráz Zsuzsi kísért el Athénba, az Akropolis lábához. Ott volt a rajt. Később ők segítettek nekem a frissítéssel. Eközben a szüleim, a gyerekeim itthon szurkoltak nekem – mesélte az AcNews-nak Boros Ricsi. – A tengertől indulva az igazi erőpróba nem is a távolság, hanem a 3 ezer méteres szintkülönbség legyőzése volt.”

Boros Ricsi 10 kilométeren át támogatta a japán versenyzőt, egészen a célig Fotó: Márkus István Öcsi

Az igazi vízválasztó a rajttól 160 kilométerre lévő, a futók által csak a nagybetűsként emlegetett „Hegy” volt. Ott sokan elvéreztek. Ricsi azt tervezte, 26 óra alatt teljesíti a Sparthatlon teljes távját, de másként alakult.

„Az utolsó 75 kilométeren a bokasérülésem miatt már csak gyalogoltam. Tíz kilométerre a cél előtt figyeltem fel a japán futóra, a 25-ös rajtszámot viselő Shinichi Myazaki-ra – emlékezett Ricsi. – A társaim elfutottak mellette. Volt ugyan, aki megkérdezte Shinichitől, hogy segítsen-e? Majd kicsit támogatta, aztán magára hagyta őt, és futotta tovább a maga versenyét. Én viszont gondolkodás nélkül megálltam, és támogattam őt. Két óráig tartott, mire együtt beértünk Spártába, a célba.”

Shinichi Myazaki (jobbra) hálásan köszönte meg Ricsinek a segítséget Fotó: spartathlonmagyarcsapat

Ricsit a célban egy fehérruhás lány várta, kezében friss forrásvízzel és olajág koszorúval. No, és a menyasszonya, Csilla, valamint az edzője, Maráz Zsuzsi is ott volt. Körülötte mindenki felfokozott lelkiállapotban, sírva gratulált neki. Két nappal a verseny után Athénban vacsorát rendeztek a hős spartathlonistáknak, ahol Shinichi Myazaki megkereste Boros Ricsit. Hálás szívvel mondott köszönetet a segítségért, és meghívta magához a magyar sportolót Tokióba. Kiderült, a japán futó korábban már kétszer is teljesítette az embert próbáló versenyt. Harmadszor viszont Ricsi segítsége is kellett hozzá.

Már a következő versenyre készül

„Hogy miért segítettem Shinichinek? Mert ilyen neveltetést kaptam a szüleimtől. Legközelebb is megtenném, ugyanúgy” – válaszolta az AcNews kérdésére Ricsi. Aki meglepődve fogadta a hírt, hogy felterjesztették a Nemzetközi Fair play-díjra.

Boros Ricsi tegnap este ért haza, a bokája még mindig be van dagadva, de nem megy vele orvoshoz. Úgy tervezi, legközelebb október végén újra rajthoz áll, akkor Balatonfüreden vesz részt a 24 órás megmérettetésen, a Buff-on. Optimális esetben 230 kilométert teljesít majd, ezzel már elégedett lesz.

A 49 éves Ricsi civilben az Spatrend cégnél salesként dolgozik. A saját példáját emlegetve úgy véli, sosem késő elkezdeni a futást. Mint mondta, 32 éves volt, amikor kocogni kezdett. Hat éve ultramaratonozik és eddig 12 Ironman versenyen vett részt. A gyerekei is sportolnak, fia, Alex (18) triatlonozik, lánya, Alexandra (25) korábban öttusázott, most ugyanebben a sportágban edzőként dolgozik.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!