ACNEWS

Borzalmas tragédia: biciklist ölt Szigetújfalu polgármestere

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Borzasztó tragédia rázta meg vasárnap este Szigetújfalut. Ittas állapotban gázolhatott a város első embere.
Hirdetés
Ad image

Március 16-án, az esti órákban gázolt halálra egy kerékpárost Szigetújfalu polgármestere. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni a 47 éves férfi életét. Amint az kiderült, a város első embere ittasan ülhetett autójába. Egyelőre viszont hivatalban marad és folytatja a munkáját – írja az Index.

Az RTL információi alapján a 47 éves biciklis már majdnem beért a faluba, amikor a háta mögött közlekedő polgármester elgázolta. Az ütközés következtében a vétlen kerékpáros, 15 métert repült és tragikus módon a helyszínen életét vesztette.

„Csattanásra lettem figyelmes, akkor láttam, hogy egy autó megállt vészvillogóval. Akkor még nem tudtam, hogy ki az, odafutottam, és láttam, hogy egy úriember fekszik a földön” – mondta el egy szemtanú az RTL Híradónak.

Úgy tudni, a baleset idején egy orvos is arra járt autójával, azonban sem ő, sem pedig a kiérkező mentők nem tudtak segíteni a vérben fekvő férfin. Amint azt a szemtanú elmondta, a polgármester pánikba esett és feszülten figyelte az eseményeket.

A rendőrség közleményéből kiderült, hogy a sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja, ezért mintavételre küldték. Bár a vizsgálat eredménye még nem került napvilágra, a polgármester elismerte, hogy ő volt a baleset egyik résztvevője. Majd azt is hozzáette, hogy nem volt ittas állapotban és egyelőre folytatja a faluért végzett munkáját.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!