ACNEWS

Brutál szigorítások jönnek a jogosítvány megszerzésében

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Szigorúbb vizsgakövetelmények, próbaidő – mutatjuk, mire készülhetnek a jogosítványukat ezután megszerző fiatalok.
Hirdetés
Ad image

Ahogy arról már beszámoltunk, az Európai Unió történetének egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági reformja közeleg. Ez nemcsak az idősebb vezetőkre, hanem a jogosítványukat most megszerző fiatalokra nézve is hatalmas változást jelent. Az Európai Parlament ugyanis elfogadta a vezetői engedélyekről szóló irányelv új verzióját, amely alapjaiban írja át a jogosítvány megszerzésének és megújításának szabályait. Az intézkedések célja, hogy csökkentsék a közúti halálos balesetek számát, amelyek évente mintegy 20 ezer áldozatot követelnek az EU-ban.

Fotó: MTI/Donáth Ferenc
A halálos balesetek többségét fiatalok okozzák, ezért jön a drákói szigor (Fotó: MTI/Donka Ferenc)

A jövőben az autósiskolai vizsgákon olyan témák is szerepelnek majd, amelyek eddig hiányoztak a tananyagból: ilyen például a műszaki asszisztens rendszerek helyes használata, a holttérből eredő kockázatok, a telefonhasználat veszélyei vagy a jármű ajtajának biztonságos kinyitása. Kiemelt figyelmet kap a gyalogosok, kerékpárosok és gyerekek védelme is, vagyis a közlekedés legsebezhetőbb résztvevői.

A változások között szerepelnek szigorúbb vizsgakövetelmények, kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatok, valamint digitális jogosítvány bevezetése is, amely mobiltelefonon is bemutatható lesz. Az új rendszer emellett bevezeti a két évig tartó próbaidőt a friss jogosítványosok számára – ez idő alatt a legkisebb szabálysértés is súlyos következményekkel járhat, például azonnali vezetési tilalommal.

A legnagyobb áttörést azonban a szankciórendszer egységesítése hozza: a jövőben a vezetéstől eltiltás az egész EU területén érvényes lesz. Ez azt jelenti, hogy aki például Németországban vagy Olaszországban veszti el a jogosítványát gyorshajtás vagy ittas vezetés miatt, az Magyarországon sem ülhet többé volán mögé a tiltás ideje alatt. A tagállamoknak három évük lesz az új szabályok átültetésére a nemzeti jogrendbe, és további egy évük a gyakorlati bevezetésre – vagyis a sofőrök 2030 körül érezhetik meg igazán a változások súlyát.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!