Viccesnek gondolta az ugratást, Jada azonban cseppet sem.
Will Smith a memoárjában írta meg, hogy annak idején a felesége alig várta, hogy megismerhesse a nagymamáját, Gigit. A nagy találkozó napján Jada Pinkett épp Los Angelesben dolgozott, és körülbelül egy órányi útra volt a sztár Westlake Village-i házától. Amíg Jadára vártak, addig a színész berakta párja egyik filmjét, a Jason balladáját.
„A Jason balladája Jada aktuális mozija volt. A film egy gyönyörű szerelmi történet a Jada alakította Lyric és Jason között, akit Allen Payne játszott. A Jason balladája 63. percében Jadának van egy festői szépségű szerelmes jelenete, amely az afroamerikai mozi egyik ikonikus szerelmi jelenetévé nőtte ki magát. Ezért, amikor Jada azt mondta, hogy negyedóra múlva indul, hogy megtegye a 44 perces utat a házamig, elindítottam Giginek a Jason balladáját. 15 plusz 44 az 59 perc. Bíztam a komédia isteneiben, hogy hozzáteszik a magukét a forgalommal, a parkolással, esetleg egy csókkal és öleléssel a bejáratnál. Megadtam nekik a lehetőséget” – árulta el Will Smith.
Végül a felesége pont a szexjelenet közepén toppant be a házba, és borzalmasan kínosan érezte magát. Főleg miután még Will nagymamája is tett egy szúrós megjegyzést.
„Amikor én fiatal voltam, az embereknek még nem kellett levetniük a ruhájukat ahhoz, hogy filmeket készítsenek.”







