ACNEWS

Katonai járművek lepik el délután a belvárost

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén a délutáni órákban.
Hirdetés
Ad image

„A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába” – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15.20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.

A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.

A haditechnikai eszközök – köztük Gidrán páncélozott járművek – csütörtök reggel 9.30-kor indultak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is.

(MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!