ACNEWS

Döntött a kormány, idén lesz nyugdíjkiegészítés

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A kormányülésen tárgyalt kérdéskörökről Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tájékoztatta a lakosságot. Fontos bejelentést tettek.
Hirdetés
Ad image

Kedvező híreket kaptak a nyugdíjasok csütörtök délelőtt. Amint az a március 27-i Kormányinfónh elhangzott, a kormány az idei évben 4,5 százalékos inflációval számol, és a jegybank is legalább ennyivel. Mindebből pedig az a jogi kötelezettség következik, hogy kiegészítő nyugdíjat fog folyósítani az állam a szépkorúaknak, melyre több mint 90 millió forintot különítettek el az államkasszából.

Ha a helyzet nem javul, a nyugdíjasok 1,3 százalékos kiegészítő emeléssel tervezhetnek, melyet két részletben kaphatnak majd meg. Az átlagnyugdíj esetén mindez 39 600 forintot jelent, amit 36 500 forint erejéig novemberben terveznek kifizetni, a maradék 3100 forintot pedig decemberben folyósítják.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszer továbbá arról is beszélt: az árrésstopnak köszönhetően 874 termék ára csökkent, főleg a párizsi, a tej, a liszt, valamint natúr joghurt ára. Átlagosan 17,4 százalékkal lettek megfizethetőbbek ezek a termékek.

Ugyanakkor a miniszer elismerte, hogy néhány árucikk az intézkedések ellenére drágult, mert az azokat érintő akciók véget értek – legalábbis az áruházak állítása szerint. Gulyás Gergely szerint aggodalomra viszont nincs ok. A fogyasztóvédelem folyamatosan ellenőrzi az árakat, amennyiben pedig további emelkedés történne, a kormány késlekedés nélkül közbeavatkozik és jöhet a teljes árstop.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!