ACNEWS

Döntött a kormány: minden településen lesz ATM

A kormány nem szab mérethatárt. Így a szerdai határozat szerint a néhány száz fős településeknek is rendelkezniük kell majd ATM-mel.
Hirdetés
Ad image

Az ország legkisebb lélekszámú településeire is akar legalább egy készpénzfelvevő automatát a kormány. Ennek nyélbe ütéséről a nemzetgazdasági miniszternek kell tervezet készítenie, 2025. április 30-ig. Az ötlet ugyan nem rossz, azonban szakértők szerint a kistelepülések olyan gyér forgalomra számíthatnak majd, hogy képtelenség lesz az ATM-eket gazdaságosan telepíteni, illetve működtetni – írja a bank360.hu.

A határozat március 19-én jelent meg a Magyar Közlönyben, amely alapos fejtörést okoz majd az automaták gyártóinak és üzemeltetőinek. A kormány azzal indokolja döntését, hogy a készpénzhez való akadálytalan hozzáférés biztosítása kiemelkedően fontos a vidéki térségekben is. Nagy Márton miniszter terveiből április 30-ig kiderül: ki viseli majd az ezzel járó költségterheket – a pénzügyi szolgáltatók, vagy az állam.

A kisebb falvakban a készpénzfelvétel lehetőségét automaták nélkül is megteremthetné a bolti készpénzhez jutás. Erre ugyanis havonta kétszer, összesen 40 ezer forintig lehetőséget ad egy 2023-as jogszabály. Ugyanakkor a valóságban ezt csupán néhány üzlet tudta és akarta is bevezetni.

Az viszont kétségkívül javít a készpénzhasználók helyzetén, hogy 2025 év elejétől már a postákon is lehetőség van bankkártyával ingyenesen készpénzt felvenni. Mégpedig havi 150 ezer forintig, legfeljebb két alkalommal. Fontos azonban leszögezni, hogy ez nem plusz keret az ATM-es limithez képest. Tehát az ügyfelek megválaszthatják, hogy a havi 150 ezer forintos, kétszeri díjmentes készpénzfelvételüket hol hajtják végre, ATM-nél vagy postán.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!