ACNEWS

Dráma az F1-ben: Hamilton nyerte a Belga Nagydíjat, Russelt kizárták

Fotó: Pirelli
Fotó: Pirelli
Nem sokáig ünnepelhette George Russel a Belga Nagydíj futamgyőzelmét, mert utólagosan kizárták a versenyből.
Hirdetés
Ad image

A második helyen célba érő Hamilton nyerte a drámával végződő F-1-es Belga Nagydíjat, Russelt kizárták, mert a versenyautója másfél kilóval könnyebb volt az előírtnál. Mindez a versenyt követő ellenőrzésen bukott ki. Russel autója a futam végi ellenőrzésen nem érte el a meghatározott minimumsúlyt.

Az F1-es technikai szabályzat 798 kilogrammban határozza meg az autók minimális tömegét, amit a hétvége során mindig tartani kell. A Mercedes autója az üzemanyag eltávolítása után csak 796,5 kilogrammot nyomott. A szövetség a meghallgatás kezdete után egy órán belül már eredményt is hirdetett. Mint írták, a Mercedes elismerte a hibáját, és meg sem próbálta magyarázni azt. A versenybírók megvizsgálták az esetet, és Russellt szabályszegés miatt kizárták a Belga Nagydíjról – írta az f1vilag.hu. Így Lewis Hamiltoné a futamgyőzelem, a 2. helyen Oscar Piastri, a 3. helyen pedig Charles Leclerc végzett. Miután a kizárást követően az összes többi versenyző előrelépett egy pozíciót, Daniel Ricciardo is pontot szerzett a Belga Nagydíjon.

„Szívszaggató… 1,5 kilogrammal könnyebbek voltunk, és kizártak a versenyből – írta a közösségi oldalán Russell. – Mindent kitettünk ma a pályára, és büszkévé tesz, hogy elsőként szeltem át a célvonalat. Jön még több!” – ígérte Russell.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!