ACNEWS

Eladják a budapesti pályaudvarokat

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Igaz, csak 99 évre. A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarokat. És a nagyobb vidékieket.
Hirdetés
Ad image

A 24.hu arról számolt be egy, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítási jogát. Először a Nyugati pályaudvar környéki vasúti terület kapcsán indultak meg a pletykák. Ezt még Soproni Tamás, a terézvárosi polgármester jelentette be szombaton. Azóta azonban kiderült, hogy sok vidéki állomás mellett a Déli, Keleti és Kelenföldi pályaudvarok is érintettek a pályázatban.

Köztulajdonban tartani, de a fejlesztésükbe külső forrást is bevonni, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni – áll a kiírás legelején. A hivatalos indoklás szerint a pályázaton sikeresen résztvevő ingatlanfejlesztők lehetőséget kapnak az adott ingatlan kereskedelmi célú haszonsítására. Azonban kitétel, hogy a fejlesztésbe bevonják a pályaudvarokat, állomásokat és a teljes térségüket.

Ezalapján a nyertes projektcégek 2025-től 2124-ig szólóan kezelhetik az összes budapesti pályaudvar ingatlanait. Egészen pontosan:

  • a Nyugati pályaudvar teljes történeti csarnokát, a pályaudvar teljes vasútüzemi területét, a Podmaniczky utca menti beépítetlen sávot (korábbi kormányzati negyed telkei) a Dózsa György útig.
  • A Keleti pályaudvar teljes történelmi csarnokát és Kerepesi útig tartó területét, beleértve a Vágány utca melletti kocsijavító-műhely területét is.
  • A Déli pályaudvar teljes területét és a Mészáros utca menti területeket. Valamint minden vasútüzemi terület a Hegyalja út és a Krisztina körút között.
  • A Kelenföldi pályaudvar teljes területét, valamint a Volán-pályaudvartól délre fekvő, rendkívül értékes fejlesztési területeket.

A Magyarország minden térségére kiterjedő program háromszintű lesz.

Országos szintjén 7 kiemelt, nemzetközi forgalmat is bonyolító nagyállomás pályázati lehetőségét foglalja magában. Ezek közül 4 a fővárosban – Keleti, Nyugati, Déli, illetve Kelenföldi pályaudvar –, 3 pedig vidéken, Győrben, Debrecenben és Szegeden található.

A program térségi szintjén az előzőeknél kisebb, de jelentős forgalmat bonyolító állomások hasznosítására nyílik lehetőség. Ezek egy-egy térség közlekedésében meghatározó szerepet játszanak.

Itt – első körben – Alsógöd, Dunakeszi-Gyártelep, Felsőgöd, Gödöllő, Pécel, Siófok, Székesfehérvár, Sződ-Sződliget és Vác állomásaira lehet pályázatot benyújtani.

Végül, de nem utolsó sorban a program harmadik, helyi szintjén az országban található bármelyik kis- és közepes méretű állomásépület hasznosítására nyílik lehetőség. De csak annak a vállalkozásnak, amelyik vállalja a pályázati feltételek teljesítését. Mindenekelőtt a vasútközlekedés szempontjainak maradéktalan érvényesítését és az utaskomfort javítását.

Míg az országos jelentőségű nagyállomások hasznosítására a MÁV Zrt. projektcégein keresztül nyílik majd lehetőség. A térségi és helyi szintű állomások hasznosítására hosszútávú bérleti konstrukció keretében kínál majd lehetőséget az új program.

Az országos állomásmegújítási pályázatra január 31-ig lehet jelentkezni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!