ACNEWS

Először mesélt szerelméről a TV2 sztárja

Czippán Anett előző kapcsolata két éve ért véget, de most ismét rátalált a szerelem.

Hirdetés
Ad image

Czippán Anett előző kapcsolata két éve ért véget, de most ismét rátalált a szerelem.

Egy kétgyermekes anyuka számára nem könnyű az ismerkedés, ezt pedig Anett a saját bőrén tapasztalta meg. A párját is előre felkészítette, hogy mire kell majd számítson, ha hosszú távon szeretne elköteleződni mellette.

„Többször mondtam neki, jól fontolja meg, biztosan kell-e neki az, ami velem jár. Mindenkinek megvan a csomagja, nekem meg aztán pláne. Van két gyerekem, egy kaotikus munkabeosztásom, ráadásul képernyős is vagyok. Aztán kiderült, Miki nem egy ijedős típus” – mesélte a Best magazinnak a műsorvezető, akinek új párja nem akar rivaldafénybe kerülni.

„Egyébként ő csak félig-meddig civil, egy informatikai oktatással foglalkozó cég egyik igazgatója, ami mellett zenei újságíróként is tevékenykedik, illetve a Petőfi Rádióban van egy rockzenei műsora. (…) Boldog vagyok mellette, és szívesen meséltem most róla, illetve mutattam meg őt, de óvatos vagyok, biztos nem teszem majd ki a magánéletünket a kirakatba, és nem leszünk celebpár sem. Nyilvánvalóan bujkálni sem fogunk, hisz eddig sem tettük” – árulta el Czippán Anett.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!