ACNEWS

Elstartolt a Miss World Hungary válogatója

A szépségverseny zsűrije
A szépségverseny zsűrije
A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna képernyőjén választják meg a Magyarország Szépe – Miss World Hungary királynőjét. A válogatóról most az AcNews is beszámol.
Hirdetés
Ad image

A rangos verseny válogatóját április 30-án tartották a BÁLNA Rendezvényközpontban, ahol az AcNews is jelen volt, és bepillantást nyerhetett a kulisszák mögé.

Az idei évben is a közmédia biztosítja a helyszínt a döntő számára, amelynek győztese egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet, valamint képviselheti hazánkat a Miss World nemzetközi döntőjén. A nemzetközi szépségversenyt immár több mint hetven éve rendezik meg, és máig a világ egyik legrangosabb eseményének számít. Hazánkat 2025 májusában Katzenbach Andrea képviseli Indiában, ő nyerte el a címet a tavalyi évben.

A szervezők, Rogán Cecília és Sarka Kata elmondásuk szerint nagy hangsúlyt fektetnek a „Beauty with purpose” küldetésre. „Természetesen az alapvető feladatunk idén is az, hogy fontos társadalmi célok mögé álljunk. A pontos üzenetet minden évben a lányok egyénileg alakítják ki, ez egyelőre még számunkra is meglepetés. A Miss World azért más, mint a többi szépségverseny, mert itt a szépség mellett az is nagyon sokat számít, hogy mi van a lányok lelkében és milyen jó célra használják a nyilvánosság adta lehetőségeket” – mondta Sarka Kata, a MWH egyik versenyigazgatója.

A válogatón a zsűri székeiben olyan ismert személyek foglalnak helyet, mint például Dr. Bodri Krisztina egykori szépségkirálynő, Hajas László mesterfodrász, Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész és Kulcsár Edina. A Miss World Hungary 2007-es győztese, Dr. Bodri Krisztina így fogalmazott: „Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy a lányok önmagukat adják és legyenek természetesek, mind a smink, a ruha, mind a frizura terén. Amennyire lehet tehát, valódi énjüket mutassák meg.”

Krisztina meleg szívvel emlékezett vissza a saját koronázásának pillanatára is. Ma már boldog édesanya, lapunknak pedig elmondta: „Ha egyszer a kislányom is jelentkezne és megmérettetné magát, én nagyon örülnék neki. Mindenben támogatnám.” Elmondása szerint nagyon sokat köszönhet a versenynek, ami nagy hatással volt az élete alakulására is: „Nagyon sokat kaptam a Miss World Hungary-től. Én az első pillanattól kezdve élveztem a népszerűséget, az újságírói megkereséseket. Ugyanakkor volt egy olyan időszak, amikor egy kicsit háttérbe vonultam. Ezt meg kell tanulni kezelni. És természetesen nálam is előfordul, hogy smink nélkül, vagy melegítőben megyek le a közértbe, mint bárki más” – tette hozzá mosolyogva.

A zsűri nemcsak a szépség, de a karizma, az intelligencia és a társadalmi érzékenység alapján is értékeli a versenyzőket. Dr. Krasznai Zsolt szerint: „A kisugárzás a legfontosabb, valamint a kellően finom mozgásstílus. Már most van néhány favoritom” – árulta el, majd a szépségideálok változásáról is beszélt: „Ma már a kicsit teltebb lányok is tudnak érvényesülni a szépségversenyeken, és ezzel nincs is gond.” Ugyanakkor figyelmeztetett a túlzott mértékű plasztikai beavatkozások elkerülésére: „A mellplasztika még mindig nagyon szembetűnő, de sokszor a szájplasztika is. Ez pedig nem túl szerencsés. Van néhány hölgy, aki ott lehetne a legszebb 10 versenyző között, de velük valószínűleg beszélni fogunk, hogy oldják ki az implantátumot, vagy legalábbis kevesebb legyen a szájukban.”

A jelentkezők közül a 22 éves, keszthelyi Hársmán Natasa lapunknak elárulta: „Nekem ez már egy régóta dédelgetett, kiskori álmom volt. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy talán valóra válhat. Ha egy kicsit is jobbá tehetem a közösségünket és a világot, már megérte. A családom teljes mértékben mögöttem áll. Mindenben támogatnak, szurkolnak nekem.” Natasa félelem nélkül vágott neki a megmérettetésnek és elmondta: „Én maximálisan önmagamat adom. Bár nyilván egy egészséges mértékű rivalizálás várható lesz a későbbiekben.”

Hamarosan kiderül, kik juthatnak tovább a következő fordulókba, de a döntősök névsorát hivatalos sajtótájékoztató keretében hozzák majd nyilvánosságra. A végső döntő időpontját is hamarosan bejelentik. A finálét a Duna Televízió élő adásban közvetíti majd. A következő hónapokban tehát kezdetét veszi egy izgalmas és feledhetetlen utazás, amely a legelhivatottabb fiatal hölgyeket repítheti a nemzetközi figyelem középpontjába.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!