ACNEWS

Erdő Péter: Az erős keresztény közösségek képesek hatni az egész társadalomra

A keresztény közösségek, ha elég erősek, képesek hatni az egész társadalomra - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.

Hirdetés
Ad image

A keresztény közösségek, ha elég erősek, képesek hatni az egész társadalomra – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családi napján a bíboros kiemelte: a kereszténység megélése elsősorban a hívő keresztény emberek és közösségek feladata, és ha elég erősek, a meggyőződésük hat az egész társadalom működésére.

Úgy fogalmazott: „Ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény”, vagy „úgy lesz körülöttünk keresztény a világ, hogy mi nem teszünk ezért semmit”.

A társadalmi hatás tehát fontos, de mindig belülről kell fakadnia – hangsúlyozta, hozzátéve, ha a keresztények képesek olyan közösséget alkotni egymással, amelyre felfigyel a világ, az tanúságtétel a hitükről.

Erdő Péter a családi napon a főegyházmegye papságával közösen bemutatott szentmisén szólt arról is: a máriaremetei kegyhelyen 1994-ben tarották meg először a karizmák ünnepét. A rendszerváltozás, az egyházmegye határainak 1993-as módosítása után „számot kellett vetni a helyzetünkkel”. Akkor „rádöbbentünk, hogy milyen gazdag valóság főegyházmegyénk hívő közösségének élete”.

Azóta évről évre minden pünkösdhétfőn megjelennek és bemutatkoznak Máriaremetén az egyházmegyében működő közösségek, mozgalmak, katolikus intézmények és hivatások, a papság és a szerzetesség – tette hozzá.

„Mindannyian a boldogságot keressük és ezt akarjuk sugározni magunk körül a világban” – mondta Erdő Péter.

A bíboros a mise előtti beszélgetésen a 2023 októberében záruló, egyházmegyei szinten és földrészenként is megtartott, az egyházról szóló szinódusról szólva rámutatott: a szinodális folyamat azt is jelenti, hogy „az egyház olyan közösség, nép, amely együtt járja a történelem útját”.

Erdő Pétert kérdezték a 2021 szeptemberben Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hosszú távú hatásairól is. A bíboros értékelése szerint a kongresszus megerősítette a „katolikus hitünkbe és közösségünkbe vetett bizalmat”. Fontos nemcsak tudni, hanem meg is élni azt, hogy „sokan vagyunk” – mondta, hozzátéve, ez a tapasztalat megerősíti a katolikus intézmények, iskolák identitását is.

Megjegyezte: a kongresszus és az ott elhangzó sokféle stílusú zene elindította a magyar egyház zenei megújulását.

Erdő Péter kitért arra is: ősszel hálaadó nemzeti zarándoklatot tartanak Fatimába, hiszen a NEK-et előzetesen felajánlották a fatimai Szűzanyának, és most „illik visszamenni megköszönni”.

Elmondta, jövő tavaszra ismét meghívták Ferenc pápát Magyarországra a püspöki karral. „Meglátjuk, mi lesz a válasza, de mi készülünk és várjuk” – tette hozzá Erdő Péter. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!