ACNEWS

Im-ígyen szóla Orbán a Büszkeség menetéről

Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
A miniszterelnök elmondta, mi várható abban az esetben, ha a tiltás ellenére megtartják a szombati felvonulást.
Hirdetés
Ad image

Bár a rendőrség és a Kúria a gyermekek jogainak védelmére hivatkozva megtiltotta, június 28-án megtartják a korábban Karácsony Gergely által bejelentett Budapesti Büszkeség menetet, vagyis a Pride-ot. Ennek kapcsán szólalt meg Orbán Viktor.

A 24.hu cikkéből kiderül: a miniszterelnök nyilatkozatában erősen bírálta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. Orbán szerint a brüsszeli vezető „brezsnyevi stílusban” próbál nyomást gyakorolni Magyarországra annak érdekében, hogy a hatóságok engedélyezzék a rendezvény megtartását.

Orbán hangsúlyozta: felnőtt emberekről van szó, így mindenkire ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak. Ha a rendőrség úgy dönt, nem engedélyezi a Pride megrendezését, akkor az érintettek bírósághoz fordulhatnak. A miniszterelnök hozzátette: aki megszegi a törvényeket, annak viszont számolnia kell a következményekkel.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha mégis sor kerül a felvonulásra, a rendőrség ugyan jogosult annak feloszlatására, de elmondása szerint Magyarország egy civilizált ország, ahol az emberek nem bántják egymást pusztán azért, mert más a véleményük.

„Persze Gyurcsányék alatt más volt, hogy elagyabugyálják a polgárt, aki a jogszabályokat áthágva elmondja a véleményét, vagy olyan formában, mondjuk hiányos öltözékben jelenik meg, vagy egészen gyalázatos formában jelenik meg közterületen, ahogy nem szokás” – mondta a miniszterelnök, majd leszögezte,  a jogkövetkezmények nem érhetik el a fizikai bántalmazás szintjét a rendőrség részéről.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!