ACNEWS

Ezért változtatják meg a nevüket a pápák

XIV. Leó pápa (Fotó: Shutterstock)
XIV. Leó pápa (Fotó: Shutterstock)
Az új szentatya, az amerikai Robert Francis Prevost immár XIV. Leó néven vezeti a katolikus egyházat. De miért cserélik le nevüket a pápák?
Hirdetés
Ad image

Alighogy megválasztották, Robert Francis Prevost-ot máris átnevezték. A katolikus egyház feje a XIV. Leó nevet vette fel – jelentették be a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyén.

A névválasztás pedig jóval több, mint puszta formaság. A 69 éves szentatya innentől kezdve XIV. Leóként válik világszerte ismertté, míg eredeti, polgári neve fokozatosan háttérbe szorul. Jól példázza ezt, hogy sokan talán nem is tudják: Ferenc pápát eredetileg Jorge Mario Bergoglioként anyakönyvezték – írja a Heute.

A névcsere bibliai gyökerekre nyúlik vissza. Az Újszövetség szerint ugyanis Jézus keresztelte át először apostolát, mégpedig Simonról Péterre (jelentése: „kőszikla”). A krisztusi hagyomány pedig azóta is él. Az újonnan megválasztott pápa még a Sixtus-kápolnában, közvetlenül a bíborosok szavazása után hoz döntést új nevét illetően.

Ez a választás nemcsak spirituális szimbólum. Gyakran jelzi előre a kiválasztott irányvonalat, a teológiai példaképeket, a szentatya értékrendjét, de akár egyházi-politikai üzenetet is közvetíthet. A legnépszerűbb választások közé tartoznak a szentektől vagy apostoloktól átvett nevek. Bergoglio például 2013-ban a Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc után választotta magának, akit „a szegények és a béke emberének, valamint a teremtett világ védelmezőjének” tartottak. Előtte ilyen nevű pápa még nem volt a történelemben, és ezért nem kellett első Ferencként hivatkozni rá.

Más volt a helyzet Joseph Ratzingerrel, aki 2005-ben a XVI. Benedek nevet vette fel, az első világháború alatt szolgáló XV. Benedek után. A Vatikán hivatalos listája szerint a leggyakoribb választások között szerepel a János, a Benedek és a Gergely – most pedig úgy tűnik, a Leó is feljebb került a listán. Az előző Leó pápa, XIII. Leó több mint negyed évszázadon át vezette az egyházat (1878–1903), és 93 évesen hunyt el.

Egy név viszont soha többé nem került elő: mégpedig a Péter. Ez az a név, amely a katolikus értelmezés szerint az első egyházfőhöz, a bibliai Szent Péterhez köthető. Egy középkori prófécia, Szent Malakiás jóslata szerint ugyanis egy „Petrus Romanus” (Római Péter) nevű pápa lesz az utolsó, aki a szent trónon ülhet majd. Talán ezért is ódzkodnak ettől a névtől a pápák mindmáig.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!