ACNEWS

Fegyvert fogtak a budapesti kisiskolásokra

Fotó: Illusztráció / Pixabay
Fotó: Illusztráció / Pixabay
A gyerekeket letérdepeltették, megalázták, majd gázpisztolyt fogtak rájuk egy fővárosi általános iskolában. Elkapták a kiskorú bűnösöket.
Hirdetés
Ad image

Pár nappal ezelőtt több szülő is feljelentést tett a rendőrségen, mert nagyon durván megalázták és bántalmazták az általános iskolás gyerekeiket a társaik Budapesten, a XVI. kerületben.

Most elkapták mind a három elkövetőt.

Az áldozatok, illetve az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói. Az egyik feljelentést tevő szülő elárulta, hogy a gyerekek már aludni sem tudtak a stressztől, és otthon is csak később merték elmondani a dolgokat.

„A kislányommal lévő fiút leköpték és megverték, a gyermekemet pedig nem engedték el segítséget kérni, hanem öngyújtóval hadonásztak felé, és azzal fenyegették, hogy felgyújtják a szép hosszú haját. Aztán röhögcsélve közölték vele, ne aggódjon, mert lányokat nem vernek meg. De volt olyan gyerek a lányom osztálytársai közül, akit azzal fenyegettek meg, hogy kiviszik a patakpartra, és fegyverrel fogják bántalmazni. És olyan is volt a bántalmazott gyerekek között, akit megszégyenítő pózban, felismerhetően raktak ki az Instagramra” – mondta a 24.hu-nak az egyik áldozat édesanyja.

A két 13 éves elkövetőnek, volt egy idősebb, fiatalkorú társa is. Mivel ő már betöltötte a 14 életévét, ezért már meg is gyanúsították a nyomozók.

„A fiatalkorút kényszerítés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként, míg a két gyermekkorút tanúként hallgatták ki” – közölte a BRFK.

Eddig hét sértett ismert a nyomozóhatóság előtt, és közülük egyik gyermek sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Az Észak-pesti Tankerületi Központ közölte, hogy az eset iskolán- és tanítási időn kívül történt, de a gyerekek minden segítséget meg fognak kapni az iskolai pszichológustól, szociális segítőktől.

Várhatóan csak a most elfogott fiatalkorú lesz felelősségre vonva mert a büntető törvénykönyv szerint csak különösen súlyos bűncselekmény elkövetéséért büntethető 14 év alatti gyerek. A zaklatás, kényszerítés és a garázdaság nem számít különösen súlyos bűncselekménynek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!