ACNEWS

Csúcstechnika okozza a legtöbb brutális autóbalesetet

Illusztráció / Kép: Pexels
Illusztráció / Kép: Pexels
Az egyre okosabb és biztonságosabb autók vezetői már arra is lusták, hogy a forgalmat figyeljék. Emiatt egyre több a baleset.
Hirdetés
Ad image

A sofőrök nagyon gyorsan megtanulják, hogyan játszhatják ki a részlegesen automatizált járművek ellenőrző rendszereit. Ennek következtében pedig egyre sokasodnak a brutális autóbalesetek – írta meg a kozlekedesbiztonsag.kti.hu. A vezetők kiismerik a járműveket, majd egyre bátrabb mozdulatokat tesznek, ezzel pedig megtévesztik az autóik számítógépét, elhitetve, hogy figyelnek és kezüket a kormányon tartják.

Becsapott automatika

Az amerikai Közúti Biztonsági Biztosító Intézet (Insurance Institute for Highway Safety) kutatásai bebizonyították, hogy az automatizált járművek volánja mögött ülők sorozatosan végeznek olyan tevékenységet, amilyeneket a hagyományos járművekben ülő sofőrök ritkán vagy soha. Esznek, isznak, telefonálnak, üzeneteket írnak, sőt filmet néznek. Eközben persze nem figyelnek sem a forgalomra, sem a vezetésre. A kutatás kiderítette, hogy a vezetők kifigyelik, autójuk milyen módon teszteli és elemzi a reakcióikat. Kezüket a volánon tartják-e, vagy használják-e a kezelőszervek bármelyikét. Ha például egy vezető filmnézés közben néha megmozdítja kissé a kormányt, az automatika „megnyugszik”, mert elhiszi, hogy a sofőr figyel. Ám ez korántsem igaz.

A nagy sebességgel száguldó autók biztonsági rendszerei aztán egy váratlanul felbukkanó másik autó, vagy egyéb akadály esetén már hiába igyekeznek beavatkozni, többnyire elkerülhetetlen az ütközés. A baleseteket kivizsgáló rendőrök gyakran jutnak arra a következtetésre, hogy a megsérült autó vezetője túlontúl is megbízott a sávtartó automatikában, az adaptív tempomatban és a vészfékasszisztensben. Az persze egy másik kérdés, hogy lehet-e bizonyítani, hogy a kényelmes sofőr egészen mással foglalkozott a balesetet megelőző pillanatokban, mint a vezetés. Gyakran nem marad más hátra, mint a balesetet egyszerűen a figyelmetlenség számlájára írni.

Sokkoló teszteredmények

Az intézet kutatási eredményei lesújtóak, nem túlzás kijelenteni, hogy a részlegesen automatizált autókat vezető személyek vezetési szokásai többnyire ön- és közveszélyesek. Egy 29 résztvevő bevonásával végrehajtott kísérlet során bebizonyosodott például, hogy a különböző „tudású” járművek vezetői a teszthónap végére mintegy 30 százalékban olyan tevékenységet végeztek autóvezetés közben, ami elvonta a figyelmüket az útról és a forgalomban résztvevő többi járműről. Az idő előrehaladtával pedig nőtt azoknak a tesztvezetőknek a száma is, akik inkább kikapcsolták a rendszer, hogy ne idegesítse őket a figyelmetlenségükre intő jelzés.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!