ACNEWS

Felgyújtotta magát egy 70 éves férfi a vasúti megállóban

Székesfehérvár egyik vasúti megállójában benzinnel locsolta le és felgyújtotta magát egy férfi csütörtökön délben. Tettének oka ismeretlen.
Hirdetés
Ad image

Szörnyű tragédiáról számolt be a csütörtökön a feol.hu. Egy férfi dél körül felgyújtotta magát Székesfehérváron, a Feketehegy-Szárazrét vasúti megálló parkolójában.

A borzalmas esetnek több szemtanúja is volt, akik megrendülten számoltak be a látottakról. A 70 éves férfi egyik közeli ismerőse elmondta, hogy a tragikus esemény a vasúti megálló parkolójában történt. A férfi először benzinnel locsolta le magát, majd lángra lobbantotta a gyúlékony folyadékot. A feol.hu helyszínre érkező tudósítója közölte, hogy a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai órákon át helyszíneltek a parkolóban, ahol egyébként az áldozat autója is állt.

A súlyos-életveszélyes állapotú sérült megmentésére több mentőegység érkezett, köztük egy mentőhelikopter is. Hiába tettek meg azonban mindent a megmentése érdekében, a férfi elhunyt. Tettének oka egyelőre ismeretlen, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Ha úgy érzi, hogy Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének vagy munkatársának segítségre van szüksége, hívja az éjjel-nappal elérhető segélyvonalak bármelyikét!

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!