ACNEWS

Felgyújtottak egy nőt a metróban, nem tudni miért

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A rendőrség úgy jellemezte az esetet, mint „ez az egyik legelveteműltebb bűncselekmény, amelyet egy ember egy másik ember ellen elkövethet”.
Hirdetés
Ad image

A későbbi áldozat a Brooklynba tartó szerelvényen utazott, amikor egy férfi odament hozzá, és öngyújtóval meggyújtotta a ruháját. Az áldozat a helyszínen meghalt. A nő feltehetően ült és talán aludt is, amikor a merénylet történt.

A New-York-i rendőrség szerint a nő, akit nem neveztek meg, helyi idő szerint 07:30 körül a brooklyni Coney Island-Stillwell Avenue állomáson egy metrókocsiban tartózkodott, amikor egy férfi odament hozzá. A támadás előtt nem volt köztük semmilyen interakció – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy nem hiszik, hogy a két ember ismerte egymást. A férfi elmenekülve leszállt a vonatról, miközben az állomáson járőröző rendőrök a tűzhöz siettek.

A rendőrök azt látták, hogy a vonat kocsijában egy személy áll, akit teljesen elborítottak a lángok. Még mindig dolgoznak az áldozat azonosításán és a támadás indítékán. Mindeközben, mint utóbb kiderült, a gyújtogató a helyszínen maradt, és távolabb egy padon ült a peronon, nézte, mi történik. De senki nem vette észre. Aztán tovább állt.

A rendőrök az utasoktól „nagyon tiszta, részletes” képet kaptak a férfiról, és a képeket a New York-i rendőrség azonnal elterjesztette. Később három New York-i középiskolás hívta a 911-et, hogy bejelentse, felismerték a gyanúsítottat egy másik szerelvényen. A férfit azután találták meg, hogy a rendőrök felszálltak a vonatra, és végigjártak a metrókocsikat. A Herald Square állomáson – amely a manhattani Empire State Building közelében található – tartóztatták le. Zsebében egy öngyújtóval.  találtak. A férfi 2018-ban emigrált Guatemalából az Egyesült Államokba.  

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!