ACNEWS

Figyelje, milyen levelet kap a NAV-tól

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Idén csupán 73 ezren kértek papíralapú adóbevallást, amely ezekben a napokban érkezik – május 20-án automatikusan érvényes lesz.
Hirdetés
Ad image

Azok a magánszemélyek, akik korábban SMS-ben jelezték a NAV felé, hogy papíralapon szeretnék megkapni adóbevallási tervezetüket, ezekben a napokban kapják meg postai úton a dokumentumokat. A csomagban egy személyre szabott tájékoztatót, a bevallási tervezetet, az 1+1 százalékos felajánláshoz szükséges 24EGYSZA nyilatkozatot, valamint egy válaszborítékot találnak. Ebben térítésmentesen visszaküldhetik a nyilatkozatot.

A NAV tájékoztatása szerint a papíralapú ügyintézést választók száma évről évre csökken. Míg 2017-ben még 742 ezren, addig idén már csak 73 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A postai kiküldést idén is főként SMS-ben kérték az ügyfelek – a kérelmezők több mint 70 százaléka ezt a csatornát választotta.

Azoknak, akik nem találnak hibát a tervezetükben, és nincs visszatérítendő vagy befizetendő adójuk, nem szükséges visszaküldeniük a dokumentumot. Május 20-án automatikusan bevallássá válik. Fontos azonban, hogy aki szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, mindenképp küldje vissza az erre szolgáló nyilatkozatot. Az egyházi technikai számra tett felajánlást nem kell ismét elküldeni. Ha korábban már megtették, és nem kívánnak módosítani – írja a 24.hu.

Amennyiben valaki módosítani vagy kiegészíteni szeretné a postán kapott tervezetet, azt nem tudja megtenni papíralapon. Ilyenkor célszerű az Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztráció segítségével online javítani az adatokat, illetve lehetőség van külön 24SZJA-bevallás benyújtására is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!