ACNEWS

Fuldoklik Ferenc pápa, megszakította a vasárnapi misét

Ferenc pápa / Fotó: Shutterstock
Ferenc pápa / Fotó: Shutterstock
Egyre romlik a Szentatya egészségi állapota, most épp hörghuruttal küszködik, nem kap levegőt, emiatt félbe kellett hagynia a misét.
Hirdetés
Ad image

Még mindig hörghuruttal küszködik Ferenc pápa, fuldoklik, nehezen kap levegőt, emiatt megszakította a vasárnapi misét – adta hírül a La Repubblica. Pár napja már világszerte cikkezett róla a sajtó, hogy légzési nehézségei vannak a Szentatyának. Le is mondta akkor az általános audenciáján a felolvasást. Így az is nagy szó, hogy egyáltalán megjelent a vasárnapi misén. Egy héten belül ez a második alkalom, hogy a misét a rossz egészségi állapota miatt félbeszakította. „És most egy kicsit elnézést kérek, és megkérem a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, mert nehezen kapok levegőt” – idézte a lap Ferenc pápa szavait. A pápa a Szent Péter téren a fegyveres erők jubileuma alkalmából tartott szentmise egy részét tudta csak megtartani. Egyébként a környezetében sokan azt hitték, a fulladó Szentatya nem vesz részt majd a jubileumi ünnepségen.

Előtte Ferenc pápa február 5-én erős megfázásra hivatkozva hagyott fel a katekézis felolvasásával. Akkor a VI. Pál teremben tartott általános audiencia elején ezt mondta: „Szeretnék bocsánatot kérni, mert ebben az erős megfázásban nehéz beszélnem. Ezért kértem meg a testvéremet, hogy olvassa fel a katekézist. Ő jobban fogja olvasni, mint én” – magyarázta a jelen lévő híveknek. Ezt követően P. Pierluigi Giroli, a Keleti Egyházak Dikasztériumának munkatársa olvasta fel a Magnificatnak szentelt katekézist.

„Mielőtt befejezném ezt az ünnepet, szeretném köszönteni mindannyiukat, akik életet adtak a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági erők jubileumi zarándoklatának. Köszönöm a tisztelt civil hatóságoknak a jelenlétet, a katonai ordináriusoknak és káplánoknak pedig a lelkipásztori szolgálatot. Üdvözletemet küldöm a világ minden katonájának” – idézte az index.hu a pápa szavait.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!