ACNEWS

Fülöp Attila: az állam nem vonul ki a szociális ellátásból

Hamis az az állítás, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, hiszen a kormányzat ma négyszer annyit költ szociális ellátásra és gyermekvédelemre, mint 2010-ben - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, hétfőn.

Hirdetés
Ad image

Hamis az az állítás, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, hiszen a kormányzat ma négyszer annyit költ szociális ellátásra és gyermekvédelemre, mint 2010-ben – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, hétfőn.

Fülöp Attila, a fehérgyarmati Városi Szociális Központnak, a szociális munka napja alkalmából szervezett Assisi-díjakat átadó ünnepségen hangsúlyozta: amíg 2010-ben 325 milliárd forintot költött szociális kiadásokra az állam, addig az idén már 1140 milliárd forintot, a jövő évi költségvetésből pedig 1300 milliárd forint jut a területnek.

Hozzátette: akkor lehet hatékonyan végezni ezt a munkát, ha az állammal összefognak az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek is.

Az államtitkár a továbbiakban köszönetet mondott a területen dolgozóknak.

Ugyanis – mint mondta – a szociális munkások azért dolgoznak, hogy a helyi kisebb és nagyobb közösségek tagjai biztonságban érezzék a közösséget és önmagukat.

Előbb-utóbb minden ember szembesül azzal, hogy gondoskodnia kell valakiről; ez a mai nap fontos üzenete – mondta Fülöp Attila, hozzátéve, hogy éppen öt éve született törvény arról, hogy november 12. a szociális munka napja, egyben munkaszüneti nap a területen dolgozók számára.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!