ACNEWS

Hajtóvadászatot indított a rendőrség az újpesti nő gyilkosa ellen

Fotó: shutterstock
Fotó: shutterstock
Gyilkost keres a budapesti rendőrség. Az elkövető hétfőn, a lakásában végzett egy 52 éves nővel, ellene körözést adtak ki.
Hirdetés
Ad image

Hétfőn, a kora esti órákban egy 52 éves nő holttestére bukkantak Újpesten. Az áldozat lánya hiába kopogtatott a negyedik kerületben található lakás ajtaján, édesanyja nem nyitott neki ajtót, ezért a nő segítséget kért. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az édesanya erőszakos halált halt. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya indított nyomozást, emberölés bűntett gyanúja miatt – számolt be a police.hu.

Arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy a rendőrök miként jutottak be a zárt lakásba. Hasonló esetekben általában a Katasztrófavédelem speciális szakértelemmel rendelkező egységét riadóztatják. Ez az egység különleges technikai eszközök felhasználásával, a lehető legkisebb károkozás mellett nyitja meg a lezárt ingatlanokat. Az nem ismert, hogy vajon az újpesti lakás esetében bevonták-e őket és kérték-e a segítségüket.

Az előzetes adatgyűjtés során beszerzett információkra tekintettel a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki egy 44 éves férfi ellen. A nyomozók úgy sejtik, Németh Balázs az emberölés feltételezett elkövetője. A férfit a BRFK sajtóügyeletétől kapott friss információk szerint jelenleg is nagy erőkkel keresik a budapesti rendőrök, felkutatásában több egység is részt vesz. Egyelőre további információk nem állnak rendelkezésre, amennyiben az elkövető elfogására sor kerül, hogy a BRFK hivatalos közleményt bocsát ki.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!