ACNEWS

Halálos kórházi gomba terjed Európában

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Európa új halálos fenyegetése: a Candidozyma auris gomba. Németországban már 120 esetet rögzítettek, a tendencia aggasztó.
Hirdetés
Ad image

Egy veszélyes gombafaj világszerte aggodalmat kelt – és egyre gyakrabban jelenik meg a kórházakban is. A szóban forgó kórokozó a Candidozyma auris. Először 2009-ben Japánban azonosították, ma már Indiában endemikusnak számít, és Dél-Európában is egyre több járványhoz köthető. Szakértők figyelmeztetnek: csak idő kérdése, hogy Közép- és Észak Európában is tömegesen megjelenjen.

Lappangó veszély

A gomba alattomos, mivel sokáig tünetmentes lehet. Először a bőrön telepszik meg, leggyakrabban a hajlatokban. Akkor válik életveszélyessé, ha a véráramba kerül: magas lázat, vérmérgezést, a belső szervekben tályogokat vagy katéterek, protézisek fertőzését okozhatja. Az amerikai CDC szerint azoknak a betegeknek, akiknél a gomba a szervezetbe jut, 30–60 százaléka meghal – írja a Bild.

Nehéz felismerni

„A Candidozyma-fertőzések nem specifikusak” – magyarázza Oliver Kurzai professzor, a Würzburgi Egyetem szakértője. A betegség többnyire lázzal és hidegrázással indul. Érintettek lehetnek sebek (pirosodás, duzzanat, gennyesedés), húgyutak (égő érzés, gyakori vizelési inger, zavaros vizelet), fül (fájdalom, váladékozás, viszketés) vagy a légutak (köhögés, nehézlégzés). Világszerte évente mintegy 6,5 millió ember fertőződik gombával – közel kétszer annyi, mint 2012-ben. Bár a Candidozyma auris csak kis részét teszi ki, rendkívül ellenálló. Ráadásul emberről emberre terjedhet.

Hetekig tartó izolálás

Németországban 2024-ben mintegy 120 esetet dokumentáltak – a szám alacsony, de járványügyi szempontból aggasztó. „Már egyetlen esetnél is cselekedni kell” – figyelmeztet Tim Eckmanns, a Robert Koch Intézet szakértője. A fertőzés többnyire eszközökkel és szennyezett felületekkel terjed. Különösen veszélyes, hogy a kontaktok csak hetek múlva adhatnak pozitív tesztet – addig az érintetteket izolálni kell.

A legtöbb Németországban azonosított törzs még kezelhető, új gombaellenes szerek is engedélyezés előtt állnak. A szokásos fertőtlenítőszerek hatásosak – de csak következetes alkalmazás mellett. „A legfontosabb, hogy már az első esetnél azonnal reagáljunk” – hangsúlyozza Birgit Willinger professzor a Bécsi Orvosi Egyetemről.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!