ACNEWS

Halőrök helyettesítik a járőröző rendőröket

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Sokkal nagyobb lehet a rendőrhiány, mint az eddig hittük. Az ország egyes részein már halőrökkel pótolják a járőröket az utcákon.
Hirdetés
Ad image

A hivatalosan közölt rendőrségi adatoknál jóval nagyobb lehet a rendőrhiány a szakszervezetek szerint. Az ország középső részén például sokszor csak úgy tudják biztosítani a megfelelő létszámot, ha az ország más részeiről küldenek oda egyenruhásokat. Egyes területeken pedig már halőröket is bevetettek a járőrözéshez – írta meg a HVG.

A hivatalos adatok szerint 4-5 ezer fő hiányzik csak az állományból, így a létszám telítettsége 91,3 százalékos. Azonban nem sokkal jobb a helyzet az utánpótlásnál. Évente körülbelül 2 ezer rendőr szerel le, miközben a 10 hónapos járőrképzést évente mindössze 500-700 fő végzi el. De a kétéves tiszthelyettesi képzés esetében sem jobb a helyzet. Pár éve még több ezren jelentkeztek, idén szeptemberben azonban már csak 116-an kezdték meg a tanulmányaikat a rendvédelmi technikumban az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint.

Korábban Czene Csaba a rendőrség humánügyi vezetője arról számolt be, hogy évente körülbelül 1000-1100 embert tudnak szolgálatba állítani. Ez megközelítőleg elég ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják a távozókat. Czene Csaba azonban ekkor elismerte az RTL-nek, hogy a többi ágazatnak rendkívül erős az elszívó hatása. Ez különösen igaz Budapestre és a középső országrészre, ahol olyan rossz a helyzet, hogy más városokból kell sokszor embert vezényelni ezekre a területekre. Sőt, ezek azok a területek, ahol nem ritka, hogy halőrök igazoltatják az embert.

A problémák legfőbb oka az, hogy a rendőri illetmények az elmúlt évek fizetésemelései ellenére sem túl kecsegtetőek. A nagy részét ennek az összegnek ugyanis elvitte azzal a lendülettel az infláció: a hivatásos állomány átlagkeresete jelenleg nettó 470 ezer forint, amiben már benne vannak a pótlékok is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!