ACNEWS

Halott férfi ment perre a bíróságon, hogy jogosítványt kaphasson

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Döbbetes dolog történt: a szóban forgó férfi úgy ment be a bíróságra, hogy hivatalosan valójában már nem is élt.
Hirdetés
Ad image

Az évek alatt felhalmozott adósságspirál sokakat kétségbeesett döntésekre késztet. Van, aki kölcsönkér, mások szerencsejátékkal vagy uzsorásokkal próbálnak úrrá lenni a helyzetükön. Egy férfi azonban ennél is drasztikusabb megoldást választott.

Donald E. Miller Jr. 1986-ban hagyta el feleségét és gyermekeit, amikor már tetemes, 25 ezer dolláros (átszámítva több mint 8,5 millió Ft) adósság nyomta a vállát. Nyomtalanul távozott, sem tartásdíjat nem fizetett, sem életjelet nem adott magáról. Nyolc évvel később a felesége a tartós eltűnésre hivatkozva kérte a férje halottá nyilvánítását. Ezzel megszabadulhatott a közös adósság egy részétől, és jogosulttá vált mintegy 30 ezer dollárnyi (átszámítva több mint 10 millió Ft) özvegyi juttatásra is.

A férfi 2005-ben azonban váratlanul felbukkant. Nem azért, hogy bocsánatot kérjen a családjától, hanem hogy jogosítványt szerezzen. Miller számára azonban az első akadály az volt, hogy őt hivatalosan halottnak nyilvánították.

Perre ment, a bíróságon próbálta meg visszaszerezni „élő” státuszát, ám a bíró meglepő döntést hozott: elutasította a kérelmet. Az indoklás szerint három év áll rendelkezésre arra, hogy valaki megtámadja holttá nyilvánítását – Miller azonban ezt már jócskán túllépte. Így alakult ki a döbbenetes, faramuci pillanat: bár a férfi hús-vér emberként állt a tárgyalóteremben, a jog szerint halott maradt.

Különösen kellemetlen helyzetbe került ezzel az exneje is, aki időközben újraházasodott. Ha Millerről kimondja a bíróság, hogy él, az asszonynak vissza kellett volna fizetnie kamatostul a kapott özvegyi támogatásokat. Ráadásul jogilag bigámiával is megvádolhatták volna.

A férfi végül nem adta fel: az amerikai társadalombiztosítási hivatalnál új azonosítószámot kért és kapott, így lehetősége nyílt munkát vállalni és új jogosítványhoz jutni. Az állam végül eltekintett attól, hogy visszakövetelje az asszonytól a halálesetre kapott támogatást.

Technikailag Miller a mai napig jogilag halott.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!