ACNEWS

Hihetetlen: két liter víz okozta az édesanya halálát

Fotó: Unsplash
Fotó: Unsplash
A család egy tóparton töltötte a hétvégét, amikor megtörtént a baj.
Hirdetés
Ad image

Az Indiana államban élő 35 éves Ashley Summerst a nyaralása utolsó napján fejfájás gyötörte, és a kiszáradás jeleit mutatta, mint például a szédülés. Rendkívüli szomjúságra panaszkodott, végül 20 perc alatt megivott két liter vizet.

Miután a család hazatért, a kétgyermekes anya összeesett a garázsban és elájult. Azonnal kórházba szállították súlyos agyduzzanattal. Az orvosok hyponatraemiát diagnosztizáltak nála – írja a krone.at.

A hyponatraemia jelentése röviden nátriumhiány. Ennél a betegségnél ugyanis a túlzott vízfogyasztás (túlhidratáltság) miatt a vérben túlságosan felhígul a nátrium. Sok sportoló ismeri ezt a jelenséget, az Ironman versenyen indulókon végzett tesztek kimutatták, hogy több mint 10%-a a sportolóknak a befejezéskor hyponatraemiában szenvedett – írja a simplesport.hu.

Súlyos esetekben a betegség halálhoz vezethet, ahogyan Ashley-nél is. Ugyanis a szervezet, annak érdekében, hogy megpróbálja megőrizni a nátrium koncentrációját a vérben, elmozdítja a felesleges folyadékot – amit egyébként nem tud kiválasztani a vérplazmából – a saját sejtjeibe, ezzel a sejtek duzzadását okozva. A dolog akkor válik végzetessé, ha ez a duzzadás az agysejtekben következik be.

Amikor a vér nátriumszintje leesik az ideális tartomány alá, a kezdeti tünetek között előfordulhat émelygés, letargia, izomgörcs, gyengeség/fáradtság, fejfájás és nyugtalanság.

A túlhidratálás leggyakrabban meleg időben fordul elő – gyakran olyan átlagembereket és sportolókat érint, akik túlzott mennyiségű vizet isznak, hogy elkerüljék a kiszáradást. Ha a veséket túlterheli az extra vízbevitel szabályozása, a szervezet már nem tudja normális szinten tartani a vér sókoncentrációját.

Amikor az egészséges emberek kizárólag akkor isznak vizet, amikor szomjasak, és nem hajlamosak többet fogyasztani, mint amennyit kiizzadnak, akkor fokozatosan dehidratáltakká válnak, a hyponatraemiát ezzel lehetetlenné téve.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!