ACNEWS

Iskolázott Verstappen a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén

Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull
Alonso csak a kilencedik helyről rajtolhat a Forma-1 vasárnapi Spanyol Nagydíján.
Hirdetés
Ad image

Alonso csak a kilencedik helyről rajtolhat a Forma-1 vasárnapi Spanyol Nagydíján.

Nem hozott szerencsét a szombati időmérő edzésen a hazai környezet Fernando Alonsónak, látszott, hogy szenved a sérült Aston Martinnal. Csak kilencedikként ért célba a Q3-ban, még csapattársa, Lance Stroll is megelőzte, ő a hatodik helyen futott be.

Nagy meglepetésre vasárnap 15.00 órakor a Ferrari pilótája, Carlos Sainz a második, míg a parádésan autózó Lando Norris a harmadik helyről startolhat majd a McLarennel.

Fernando Alonso autója megsérült, sajnos nem tudták teljesen megjavítani

Egyébként meglepetésekben bővelkedő időmérő edzést láthattunk, a Q2-ben a két Mercedes ütközött, George Russell érthetetlen módon leamortizálta Hamilton orrkúpját. Ráadásul Russel be se jutott a legjobb tízbe, ahogy a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc sem.

Holnap elvileg a piros lámpák kikapcsolása után a Mercedes pilótája csak a 12-ik, a Ferrari versenyzője pedig a 19-ik helyről indulhat. A végleges rajthelyről később döntenek a bírók, mert az Alpine pilótája, Gasly két ellenfelét is feltartotta, amiért vélhetően több rajthelyes büntetést kap.

De óriási kudarcként könyvelheti el a szombati időmérő edzést Red Bull versenyzője, Sergio Perez is, aki miután levezette a sóderágyba az autóját, még vissza tudott jönni, de a Q2-ből kiesett. Így ő a 11-ik helyről rajtol majd..

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!