ACNEWS

Jim Carrey ezt a filmjét utálja a legjobban

Jim Carey (Fotó: shutterstock.com)
Jim Carey (Fotó: shutterstock.com)
A legendás Hollywood-i komikus a kilencvenes évek egyik emblematikus figurája volt. De van egy film, amire a gumiarcú színész nem büszke – mi több, kitörölné a történelemből.
Hirdetés
Ad image

A XXI. századba lépve Carrey sikerei is alábbhagytak, a színész egyre nehezebben tudott visszatérni ahhoz a magas színvonalhoz, amit a ’90-es években épp az ő nevével azonosítottak, így a 2010-es évekre szinte teljesen elidegenedett az iparágtól.

 Több produkció is megpróbálkozott azzal, hogy a régi fényében tündököltesse a vígjáték-legendát, ezek közé tartozott a Kick-Ass 2. című szuperhős-vígjáték folytatása is. A képregényhősök világát szatirizáló, Aaron Taylor-Johnson, Chloë Grace Moretz és Christopher Mintz-Plasse főszereplésével készült 2013-as film egy vérpezsdítő tombolás volt, amely az erőszakra összpontosított, hogy azzal megpróbáljon jegybevételt szerezni. Az első film hatalmas sikert aratott, de a folytatást már nem fogadták olyan jól. Rengeteg kritika érte a túlzott erőszakossága miatt.

Jim Carey (Fotó: shutterstock.com)
Jim Carrey elhatárolódik egykori szerepétől (Fotó: shutterstock.com)

Mindezek fejében még a film premierjének időzítése sem volt túl szerencsés, ugyanis a Sandy Hook-ban történt általános iskolás lövöldözést követően került mozikba a film. Mint köztudott, akkor húsz kisgyermek és hat felnőtt vesztette életét a mindössze húsz esztendős Adam Lazna ámokfutása során. Lanza egyébként a tömeggyilkosságot megelőzően az édesanyját is megölte, majd a Sandy Hook-i mészárláskor saját magával is végzett.

„Sandy Hook előtt egy hónappal fejeztem be a Kick Ass 2-t, és most már nem tudom tiszta lelkiismerettel támogatni az erőszak ilyen szintű tobzódását. Elnézést kérek a filmmel kapcsolatban állóktól. Nem szégyellem, hogy részt vettem benne, de a legutóbbi események változást okoztak a szívemben”

– osztotta meg gondolatait Jim Carrey az X nevű közösségi platformon, akinek bejegyzésére a film executive producere a blogján adott választ, igaz a tragédiára nem tért ki.

Megdöbbentett ez a hirtelen bejelentés, mivel a filmben látható dolgok közül semmi olyasmi nincsen, ami ne szerepelt volna a forgatókönyvben 18 hónappal ezelőtt… Igen, a holttestek száma elég magas, de egy Kick Ass 2 nevű filmnek tényleg azt kell tennie, amit a címével ígér.”

– reagált Jim szavaira a producer, Mike Millar. Az pedig, hogy a legendás nevettető miért vállalt mellékszerepet a filmben ugyan nem derült ki, az viszont biztos, hogy a Kick Ass 2-vel nem tud azonosulni.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!