Ma kezdődött Szilágyi István fiának a tárgyalása, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy kalapáccsal megölte a saját édesapját. Lapunk utolérte az utolsó rokonát, aki azt mondta, rá számíthat, ha egyszer kijön a börtönből.
Úgy tűnik, sosem fog véget érni a Szilágyi-család kálváriája. Sz. Péter ma állt bíróság elé az apja, Szilágyi István meggyilkolásának ügyében. A férfi ügyvédje eleinte kérvényezte a zárt tárgyalást, ám ezt az ügyészség elutasította. Ezután Péter röviden közölte, hogy nem mond le a tárgyalás jogáról, a bűnösségét azonban nem ismerte be.
„Nem ismerem el és nem kívánok vallomást tenni” – idézte őt a Bors.
Bár eleinte vonakodott a vallomástételtől, végül mégis úgy döntött, hogy elmondja az ő verzióját, arról a tragikus napról. A vádlott azt állította, hogy először a színész édesapja kezdte bántani őt, ő pedig csak védte magát. Majd egy negyedik ember, aki addig a sötétben burkolózott követte el a bűncselekményt.
„Apám a szemembe konkrétan belemart, többször is, az egész szituáció szinte feldolgozhatatlan volt, egy ébredés utáni lerohanás – mondta, majd elismerte, hogy valóban használt kalapácsot, hogy leállítsa édesapját, de a végzetes ütést az a rejtélyes idegen követte el, aki őt is leütötte. – Áramütésszerű csapást éreztem a tarkómon, fent, a haj részen, fehér fényt láttam. Mikor magamhoz tértem az ágyon, rézsútosan keresztbe feküdtem az öregen.”
Lapunk mindeközben arra volt kíváncsi, hogy vajon mi lesz Péter sorsa, ha egyszer esetleg kikerülne a börtönből. Családi házuk ugyanis azóta önkormányzati tulajdonba került, lakhatatlanná nyilvánították. Németországban élő volt feleségére és fiára aligha számíthat. Egyetlen ember van akihez fordulhatna, aki nem más, mint elhunyt édesanyjának testvére, Sarolta. A nyugdíjas asszony most az AcNewsnak árulta el, hogyan viszonyul unokaöccséhez.
„Én sem vagyok túl jól, nekem is megvannak a saját gondjaim. Járni sem tudok már nagyon. Ennek ellenére remélem, ki fog jönni Péter a börtönből. Figyelni fogom az eseményeket körülötte, az biztos – kezdte lapunknak az idős asszony, aki ugyan szeretné, ha Péter szabad ember lenne, az ártatlanságában nem hisz. – Úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Nem ártatlan, aki agyonveri a saját apját. Ennek ellenére, ha kiengedik, és még élek, természetesen nálam otthonra találna. Befogadnám őt, és segíteném az életét, amennyire csak bírja majd akkor az energiám. Mit is tehetnék? Ő is a családom része.”
Humenyánszky Jolán húga, a megdöbbentő kijelentése után azt is elárulta, hogy nem volt soha közelebbi kapcsolatban Péterrel, de ez nem is csoda, hiszen a testvérével sem álltak közel egymáshoz.
„Még mindig könnyek szöknek a szemembe, ha Jolikára gondolok. Őt is befogadtam magamhoz, pedig egész életünkben másik világban éltünk. Én dolgoztam keményen, ő a művész világban mozgott. Nem mondhatnám, hogy édestestvérekhez méltó lett volna a kapcsolatunk, de valahol mélyen szerettük egymást, amennyire csak az események vihara engedte. Minden hozzátartozójáról csinált szobrot, csak rólam, a húgáról nem. Vajon miért? Mindegy is már, a rokonait nem válogathatja meg az ember.”
