Egy zaklatott férfi értesítette a rendőrséget, aki – miután sikertelenül próbálta telefonon elérni az édesanyját – a nő kilencedik kerületi lakásához ment. A helyszínen észlelte, hogy a hengerzárat eltörték, a lakásban pedig megtalálta rablótámadás áldozatává vált édesanyjának holttestét.
A kiérkező rendőrök igyekeztek minél több nyomot összegyűjteni, azonban az elkövetők nagyon óvatosak voltak. Szövetkesztyűt viseltek, szinte semmilyen nyomot nem hagytak. Az egyik nyomozó a szemle során megtudta, hogy egy közeli műhely rendelkezik egy kültéri biztonsági kamerával, amely rögzíti az utcán történteket is. A nyomozók a kamera felvételein jól látták a három elkövetőt, amint az éjszaka közepén belépnek a lépcsőházba, majd kisvártatva távoznak onnan. Az érkezés és a távozás időpontja megegyezett a szakértő által a gyilkosság feltételezett időpontjával.
A 2011 májusában elkövetett brutális rablógyilkosság végül a „Nagy Testvér” együttműködésének eredményeként oldódott meg.
A kilencedik kerület egyik öreg bérházában élő idős néni senkinek nem ártott. Azért vált áldozattá, mert a bizalmába fogadott egy olyan személyt, akit nem kellett volna. A nyolcvan feletti néni ki sem mozdult az otthonából, de naponta hívta őt telefonon a fia, aki időnként meg is látogatta őt. Lakásába rajta kívül bejáratos volt egy szomszédos lakásban élő középkorú nő. Ez a nő családjával együtt élt a bérházban, időnként pedig átjárt a nénihez. Segített neki, társalgott vele, eloszlatta benne a magány érzését.
A látogatások során a szomszéd nő nagyon sok mindent megtudott a későbbi áldozatról és kiismerte a napirendjét is. Lehet, hogy már ekkor is megfordult a fejében, hogy a lakást fel kellene forgatni az ott fellelhető értékek után, de tarthatott attól, hogy a gyanú azonnal rá terelődne. Magánéletében azonban változás állt be és egy távolabbi lakásba, új kedveséhez költözött. Az új lakóhelyén gyakran találkozott unokaöccsével, akiről köztudott volt, hogy ért a zárak kinyitásához, feltöréséhez. A nagynéni és az unokaöcs így tervet kezdett szövögetni arról, hogy egyik éjjel „meglátogatják” a nénit, a lakás zárját feltörik, majd betörés látszatát keltik és az ott talált értékeket megkaparintják.
Az unokaöcs érdeklődésére a nagynéni elmesélte, hogy a néni különféle borítékokban tarthatja a pénzét, mert amikor bevásárolt neki, vagy kölcsönkért tőle, ilyeneket hozott elő a lakás benti helyiségeiből. Közelebbit nem tudott a pénzről, mert a későbbi áldozat kellőképpen óvatos volt, senkit nem engedett be a lakásba, amikor pénzecskéjéből vett ki valamennyit. Azt sem tudta a két szövetkező, hogy mekkora összegre számíthatnak, bár abban biztosak voltak, hogy százezrek, milliók nem lapulnak a szerényen éldegélő nyugdíjas fiókjaiban. A tervezgetés következő fázisában harmadik társat kerestek. Végül a fiatalember másik nagynénje vállalta, hogy a színlelt betörés idején ellátja a „figyelő” szerepét. Amíg társai bejutnak a lakásba és kutatnak, addig ő kint őrködik majd.
A háromfős csapat kitűzte az időpontot, a fiatalember a hengerzár eltöréséhez alkalmas eszközt vett magához és indulás előtt utolsó megbeszélést tartottak. Beszélgetésüknek a figyelésre vállalkozó nagynéni egykori élettársa véletlenül fültanújává vált. Elborzadva hallotta, hogy azok hárman arról pusmognak, hogy „ha úgy alakul”, nem hagyják életben az illetőt. Miután megállapodtak abban, hogy akár a gyilkosságtól sem riadnak vissza, ha minden kötél szakad, útnak indultak.
Hűvös májusi éjszaka volt, amikor beléptek a lépcsőházba, majd a néni lakásáig lopóztak. A tippadó nagynéni utasította unokaöccsét, hogy törje fel az ajtót. A fiatalember szakszerűen elroppantotta a hengerzárat, az ajtó pedig kinyílt. Az idősebb nagynéni elfoglalta a figyelő pozícióját, a két másik résztvevő pedig beosont a lakásba, de előtte szövetkesztyűt húztak, hogy ne hagyjanak ujjnyomokat. Mielőtt megkezdték volna a kutatást, egyikük kihúzta a telefon zsinórját.
A lakás felforgatásának zajára, a fojtott suttogásra, ajtók, polcok reccsenésére felriadt az áldozat. A néni ezután köhintést hallott. Azonnal felismerte a jellegzetes hangot és nevén szólította a betörőt. A nagynéni és az unokaöcs azonnal abbahagyta a kutatást és a néni ágyánál termettek. Tudták, ha a néni életben marad és beszél, börtön vár rájuk. Rárontottak hát. Az ágya szélén ülő áldozat fejét és nyakát néhány közepes, illetve nagy erejű ütés érte, emiatt azonnal meghalt. A betörők a holttestet és a teljesen felforgatott lakást hátrahagyva elmenekültek.
A már említett videófelvétel segített végül a tettesek azonosításában, akiket hamarosan „begyűjtöttek”. Az először még csak tanúként kihallgatott személyek azt is tagadták, hogy az adott időben a házban jártak volna. Amikor a későbbiekben tájékoztatták őket arról, hogy márpedig létezik egy videofelvétel, ami mást mond, megkezdődött a sztorik gyártása. De hiába. Az elkövetők egyre jobban belegabalyodtak a mesékbe. Ráadásul egy szembesítésen elszólta magát az unokaöcs és a tippadó nagynéni is. A bizonyítékokra végül az idősebb nagynéni volt élettársa tette fel a koronát. Elmondta a rendőröknek, hogy a három betörő miről is pusmogott azon az éjszakán.
Az idősebb nagynéni egyetlen félmondattal sem ismerte el a cselekmény elkövetését, azonban bíróság elé sem került. Az előzetes letartóztatásban váratlanul, egy örökletes betegsége következtében elhunyt. Az unokaöcs és a fiatalabb nagynéni ellenben szigorú ítéletre számíthatott, a vád nyereségvágyból elkövetett emberölés volt.
