ACNEWS

Keményen küzdött, átlépte a bűvös határt a forint

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Állta a sarat a magyar forint a mai napon. Ugyan a kereskedés kezdetén még 400 forint felett állt az euró árfolyama, délutánra azonban hármassal kezdődött az átváltási ráta.
Hirdetés
Ad image

Hétfőn optimista hangulat jellemezte a nemzetközi pénzpiacokat és a forint is összeszedte magát – írja az economx.hu. A magyar fizetőeszköz ugyan nem látványos mértékben, de sikeresen átlépte a bűvös határt. Délután 3 óra óta 399,6-400,1 fontos árfolyamon kereskednek az euróval. A 400-as határ átlépése persze különösebb jelentőséggel nem bír, ám lélektani szempontból mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. A dollár átváltási rátáján is látszik az optimista hangulat, az amerikai fizetőeszközért délután mindössze 381,3 forintot kértek.

Ma összességében emelkedett a magyar tőzsde, e folyamat mai nyertesei a 4iG és a Magyar Telekom. A forrás hozzáteszi, hogy a BMI adat is jobb lett a vártnál.

A forint mai erősödése azért is számít komoly fegyverténynek, mert pénteken erős kilengéseket produkált a magyar valuta. Ennek oka elsősorban a Washintonban lezajlott Trump-Zelenszkij találkozó volt, amely elbizonytalanította a piacokat és megtépázta a magyar fizetőeszköz árfolyamát. Ugyan nincsenek jelek, amelyek szerint a forint elszakadt volna a 200 napos mozgóátlag környékéről, azonban a nemzetközi helyzet javulása segítséget nyújthat a magyar fizetőeszköz számára is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!