ACNEWS

Kész horror: 2 és fél millióért árulnak egy spártai Trabantot

Egy vagyonért válna meg gazdája a Honecker bosszújaként ismert kisautótól.

Hirdetés
Ad image

Egy vagyonért válna meg gazdája a Honecker bosszújaként ismert kisautótól.

Elképesztő pénzért hirdetik a jóautók.hu-n az egykori NDK büszkeségét, amiért érthető módon nem kapkodnak a vevők. Pedig az 1986-os évjáratú, kétütemű, 594 köbcentis, 24 lóerős Trabant Hycomat bőven old timer korban van, ránézésre kevés munkával megszerezheti az előkelő minősítést.

Ráadásul ez a maga idejében mozgássérülteknek kínált modell tényleg olyan ritka, mint a fehér holló. Mindössze 21 745 kilométert futott, ami szinte semmi a korához képest. Látszik, hogy garázsban tartották, gondját viselték. Az utastérben az üléseken, a padlón, az ajtón még az eredeti belső kárpit díszeleg, és az alvázon, a karosszéria elemek illesztésénélcsupán egy kis vakrozsda utal a múló időre.

De azt azért mondjuk ki: ezzel a kisautóval utazni elöl-hátul is büntetés. A kényelem spártainak mondható, rádió sincs benne. Az ütközésvédelme minősíthetetlen, a megbízhatósága pedig már akkor is véleményes volt, amikor a gyárból kigurult. Na, de a 80-as évek közepén kétévi átlagfizetésnek megfelelő összegért, 50 ezer forintért hogy is akarhatott volna luxust az ember? Merthogy újkorában ennyit kértek érte a Merkúr telepen.

És még így is a maga idejében, a hiánygazdaság alatt is nagy volt a keletje, hét évet is várni kellett rá. Nem véletlenül volt boldog az a család, amelyiknek ilyen parkolt a garázsban vagy a háza előtt.

Hogy megér-e 2,5 millió forintot? Első blikkre a válasz nyilván nem. De ilyen autót birtokolni nyilván érzelmi döntés, a szerelem pedig mint tudjuk, vak.

De ne feledjük: ezeknek az öreg autóknak az ára napról napra nő. És itt helyre is billennek a dolgok. Arról nem is beszélve, hogy van, ami nem forintosítható. Például elpöfögni ezzel a kiskocsival egy közeli veteránautó találkozóra. Besöpörni az elismerő, vágyakozó pillantásokat. Múltidéző beszélgetéseket folytatni, őrizni valamit a történelemből.

Tény, hogy az old timerezés drága hobbi, de jól eső érzés látni, hogy másoknak is tetszik a családi kincs. Szóval ha mindezt egybevesszük, már nem is olyan drága ez a kis Trabi.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!