ACNEWS

Kijöhet a börtönből az albertirsai családirtó

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az albertirsai ex-katona, megúszta a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést. Ehelyett 30 év múlva akár ki is szabadulhat.
Hirdetés
Ad image

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék N. Arnoldot, aki másfél évvel ezelőtt egy vascsővel brutálisan agyonverte a 33 éves feleségét, ezután pedig megfojtotta a két és fél éves kislányát Albertirsán.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a férfi 30 év múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen – írja a 24.hu.

A vádirat szerint a család három évvel ezelőtt költözött Albertirsára. A kisgyermekes asszony és a volt katona között régebb óta megromlott a viszony, egyfajta se veled, se nélküled kapcsolat volt közöttük. A házasságukból 2020-ban született egy kislányuk.

Andrea többször is panaszkodott az egyik szomszédjának arról, hogy bántja a férje, és távoltartást is kért ellene, amit a Ceglédi Járásbíróság el is rendelt. Az ominózus napon N. Arnold nem találta otthon feleségét és kislányukat sem, telefonon sem érte el az asszonyt. Amikor a nő hazaért, zuhanyozni ment a kislányával. A vádirat szerint miután a nő kijött a fürdőből, a feleség és a férfi összeszólalkozott. A feldühödött férfi vascsővel 120-szor sújtott le áldozatára. N. Arnold ezt követően bement a fürdőbe a kislányához, majd puszta kézzel megfojtotta.

A férfi azt beismerte, hogy bántotta a feleségét, de a kislánya meggyilkolását először letagadta.

„Miután Andrea kijött a fürdőszobából, kérdeztem, hogy miért vagy így kicsípve megint. Hozzávágtam két széket, majd kiszaladtam a vascsőért, és nagyon-nagyon vertem. Azt hogy megfojtottam a kislányomat, igazából fel sem fogom. Tagadtam is, mert nem hittem el, hogy én ezt megtettem. A következő képem az, hogy ülök a kocsiban, és elmentem a trafikba piáért és cigiért. Utána hazamentem, kivettem a kislányomat a fürdőkádból, betettem a kiságyba, tettem a szájába egy cumit és halálra ittam magam” – mondta korábban a gyilkos apa.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!