ACNEWS

Kitört a béke

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Donald Trump bejelentette: Izrael és a Hamász megállapodtak a gázai tűzszünet első fázisáról.
Hirdetés
Ad image

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a Hamász és Izrael elfogadták a béketerv első fázisát. A gázai tűzszünetet csütörtökön 11 órakor írták alá, és az azonnal életbe is lépett. A Hamász jövőhét hétfőig minden túszt átad, Izrael pedig visszavonja csapatait a megállapodásban rögzített pozíciókra – közölte Trump.

Az izraeli túszokat akár már szombaton vagy hétfőn szabadon engedhetik. Az izraeli hadsereg az első 24 órában megkezdi a részleges kivonulást Gázából – számoltak be izraeli források, akik ismerik Trump béketervének részleteit.

„Büszke vagyok, hogy bejelenthetem: Izrael és a Hamász elfogadták a béketervünk első szakaszát. Ez azt jelenti, hogy a túszokat hamarosan szabadon engedik, és Izrael visszavonul a kijelölt vonalig” – írta Trump. Hozzátette: „Köszönjük Katar, Egyiptom és Törökország közvetítését, akik segítettek, hogy ez a történelmi pillanat létrejöhessen. Áldottak legyenek a béketeremtők.”

Trump szerint a megállapodás nemcsak az élő, hanem az elhunyt túszok átadását is magában foglalja.

A katari külügyminisztérium szóvivője, Madzsid Anszárí közölte: a megállapodás a harcok leállításáról, az izraeli túszok átadásáról, bizonyos számú palesztin fogoly szabadon bocsátásáról és a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segély növeléséről rendelkezik.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette: „Isten segítségével mindannyiukat hazahozzuk.” Netanjahu szerint ez történelmi nap. A miniszterelnök kabinetje még csütörtökön jóváhagyta az egyezményt.

Fehér Házi források szerint a túszok átadása hétfőig megtörténik. Az izraeli hadseregnek 24 órája lesz a kivonulásra, míg a Hamásznak 72 órája a túszok elengedésére, de ez a folyamat akár hamarabb is elindulhat.

Az AP hírügynökség szerint a Hamász 20 élő túsz átadását tervezi a hétvégén, amint az izraeli erők megkezdik a kivonulást. A Reutersnek nyilatkozó izraeli kormányzati szóvivő szombati kezdést valószínűsített.

Az AFP értesülései szerint a Hamász 72 órán belül minden túszt elenged, amint a megállapodás hatályba lép. Izrael 250 életfogytiglanra ítélt és 1700, a 2023. október 7-i terrortámadások után letartóztatott palesztin foglyot enged szabadon.

A Hamász Telegram-csatornáján közölte, hogy a megállapodás a gázai háború végét, az izraeli erők kivonását, a segélyek beáramlását és a fogolycserét írja elő. A szervezet felszólította az Egyesült Államokat és a garanciavállaló országokat, hogy felügyeljék a megállapodás betartását.

A tárgyalások hétfőn Egyiptomban folytatódtak. Trump javaslata a harcok leállítása és a túszok szabadon engedése mellett a Gázai övezet háború utáni jövőjét is érinti: a terület demilitarizált zónává válna, amelyet átmenetileg palesztin technokrata kormány vezetne, nemzetközi felügyelet alatt, Trump elnöklésével.

A háború 2023 októberében kezdődött, miután a Hamász terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, több mint 1200 embert megölve és 251-et elrabolva. A két korábbi tűzszünet során több tucat túszt engedtek el fogolycserében. Jelenleg 48 izraeli túsz van a Hamász kezén, közülük mintegy 20 életben.

A Hamász irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium szerint az izraeli hadműveletek kezdete óta legalább 67 000 palesztin halt meg. A következő napokban tárgyalásokat tartanak a békefolyamat második szakaszáról.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!