ACNEWS

Kökény Dani családja először karácsonyozott bőségben

A Sztárban Sztár leszek! győztese még nem kapta meg a 10 milliós főnyereményét, de a fellépéseknek köszönhetően idén olyan karácsonyban lehetett része, amilyenről már hosszú ideje áhítozott.

Hirdetés
Ad image

A Sztárban Sztár leszek! győztese még nem kapta meg a 10 milliós főnyereményét, de a fellépéseknek köszönhetően idén olyan karácsonyban lehetett része, amilyenről már hosszú ideje áhítozott.

Kökény Dani megnyerte a Sztárban sztár leszek! harmadik évadát, így 10 millió forinttal és egy lemezszerződéssel gazdagodott. Bár az összeget még nem rakhatta zsebre, így is gazdagabb karácsonya volt a szegény körülmények között élő családnak. Dani a verseny alatt átmeneti szálláson élt a nagyszüleivel, akik azóta nevelik, hogy 1 éves korában anyukája lemondott róla. A nyár végi kilakoltatásuk után csak így tudták megoldani a lakhatásukat, ezért is jelentett mindennél többet, hogy a tinédzser megnyerte a Sztárban sztár leszek! tehetséggondozó műsort – írja a Bors.

Dani sikerének és a fellépéseknek köszönhetően a családnak idén nem kellett aggodalmaskodnia a karácsony miatt.

„A nagybátyámnál gyűltünk össze mindannyian. Bár még nem kaptam meg a nyereményemet, annak még kell egy kis idő, de már több fellépésem is volt, abból finanszíroztam a karácsonyt. Volt az asztalon finom étel, idén volt mit enni az ünnep alatt. Nagymamám csinált töltött káposztát és halászlevet, és ajándék is volt a fa alatt” – mondta a napilapnak a fiatal tehetség, akire nagyon büszke a családja.

„Három napig ünnepeltünk a finálé után. Az egész család összegyűlt és zenéltünk, boldogok voltunk. Nagy öröm számomra az is, hogy a nagymamám ennyire büszke rám. Jövőre pedig már élhetek a nyeremény lemezszerződésemmel is. Mindent megteszek, hogy jó irányba haladjon, és beinduljon a karrierem” – mondta lelkesen Kökény Dani, aki a fődíjból szeretné megoldani a család lakhatását is.

„Az élet már megtanított arra, hogy a pénzt nagyon meg kell becsülni és úgy kell használni, hogy a környezetemre is pozitív hatással legyen. A nyereményt a családomra fogom költeni, mert úgy érzem, hogy a győzelem nemcsak az én érdemem, hanem az övék is. A családom volt mellettem, ők tettek azzá, aki most vagyok. Nekik akarok megfelelő életet biztosítani. Mivel most egy ideiglenes szálláson lakunk, az első dolgom az lesz, hogy hosszú távra megoldjuk a lakhatásunkat. Ezért dolgoztam eddig és ezután is mindent megteszek azért, hogy a családomnak jó élete legyen” – fogalmazott az énekes

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!