ACNEWS

Kiszúrta szemét egy beteg a kaposvári ápolónak

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Embertelen borzalom történt, rátámadt ápolójára és kiszúrta szemét egy pszichiátriai beteg a kaposvári kórházban.
Hirdetés
Ad image

A brutális támadást elszenvedett ápoló fél szemére megvakult és kómába került, azt pedig egyelőre nem tudni, hogy keletkezett-e maradandó agykárosodásra – írja a Sonline.hu.

A zavart állapotban lévő, szlovák-magyar kettős állampolgárságú férfi néhány nappal ezelőtt érkezett Kaposvárra, és az utcákat rótta céltalanul. Az elmezavarban szenvedő férfi szokatlan viselkedése a járókelőknek is feltűnt, ezért értesítették a hatóságokat. A mentők ezt követően a kaposvári kórházba szállították, ahol a vizsgálatok után a pszichiátria zárt osztályára helyezték. Mivel erőszakosan viselkedett, az ápolók lekötözték. Február 28-án azonban egy váratlan pillanatban kiszabadította kezeit és nagy erővel egy evőkanalat döfött egy férfi ápolója szemébe.

Az elmebeteg férfi később azt vallotta, hogy hangokat hallott, melyek arra utasították: utazzon a somogyi településre és tegyen ott rendet. A brutális támadót elfogták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézetbe szállították megfigyelésre. Ellene a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytat eljárást.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!