ACNEWS

L.L. Junior ellen nyomoz a rendőrség, lakásában tört az exére

Fotó: L.L. Junior Instagram
Fotó: L.L. Junior Instagram
Egyre furcsább a rapper és Dárdai Blanka kapcsolata, állítólag a szombati dulakodásuk után a lány rendőrt hívott, amit a zenész cáfol.
Hirdetés
Ad image

Dárdai Blanka rémülten hívta a rendőrséget a XIII. kerületi Pozsonyi utcai lakásába, mert a nála 18 évvel idősebb L.L. Junior dulakodott vele. A Story úgy tudja, a rapper nem várta meg a hatóság érkezését, előtte elmenekült Blanka lakásából. A rendőrség az ügyben magánlaksértés gyanúja miatt indított nyomozást.

„Az egyik szomszéd azt mondta, hogy dulakodtak, és ezért hívta ki szegény lány a rendőrséget” – mondta egy neve elhallgatását kérő közeli lakó a Storynak. „A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság a magazin kérdésére válaszolva azt írta, hogy „Magánlaksértés gyanúja miatt indított eljárást. Gyanúsítotti kihallgatás az ügyben eddig nem történt, személyi sérülés nem keletkezett.” – válaszolta a rendőrség a lap megkeresésére.

„Hogy micsoda? Ez már megint mi? Bulizni voltam és sehol, semmilyen balhé nem történt. Most éppen egy tárgyaláson vagyok, de átfutottam a hírt és fogalmam sincs mi ez. Már azt sem tudom, kit, mit kéne bepereljek, hogy végre véget érjenek ezek az őrületes marhaságok – hitetlenkedett L.L. Junior a Bors megkeresésére. Alap kereste Dárdai Blankát is, aki nem kívánt nyilatkozni a témában. 

Mint azt az AcNews megírta, Junior a közösségi oldalán háborogva üzent a volt feleségének, hogy vegye fel a telefonját, mert 11 napja nem láthatta a kislányát. Majd megalázó módon tudatta országgal-világgal, hogy Kinga inkább elmehetne dolgozni. Másnap pedig kiderült, hogy Junior az Ázsia Expressz forgatásán többször is megalázó stílusban bánt a volt barátnőjével, Dárdai Blankával. Úgy beszélt vele, hogy az az egész stáb számára roppant kínos volt. A rapper utólag ki akarta vágatni a vállalhatatlan veszekedéseket, amiben a csatorna nem volt partner.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!