ACNEWS

Laborpánik – segíthetnének a magánrendelők

Elárasztották a laborokat a beutaltak, miközben egyre csak drágul a vizsgálat. Emiatt nagy bajba kerültek a szakrendelők is.

Hirdetés
Ad image

Elárasztották a laborokat a beutaltak, miközben egyre csak drágul a vizsgálat. Emiatt nagy bajba kerültek a szakrendelők is. 

Több orvosi rendelőnek is a következő hetekben jár le a laborokkal kötött szerződése. Eddig csomagokra szerződtek, most már azonban csak darabonkénti áron vállalják a munkát, vagyis már nem lehet túllépni a keretet, a szakrendelők költségei pedig ezzel a többszörösére ugranak – számolt be róla az atv.hu.

Az orvosok úgy próbálnak védekezni, hogy csak annyi beteget küldenek a laborba, amennyi a tb-finanszírozásból futja – csakhogy, ez se megoldás, egy ideje ugyanis a finanszírozásukat meghatározza az az elvárás, hogy bizonyos gyógyszerek hosszú távú alkalmazása alatt rendszeresen ellenőrizzék páciensük vese-, májműködését, valamint a cukorbetegeket is rendszeres laborvizsgálatra kell küldeniük.

 „Valóban kicsit nehézkes most a laborvizsgálat. Nem csak a COVID- járvány miatt elmaradt vizsgálatok miatt, hanem az új rendszer miatt is, ami minden laborvizsgálat meglétét kéri a kezeléshez. Emiatt kell mindent a laborra ömleszteniük az orvosoknak” – vázolta fel a helyzetet az AcNewsnak Dr. Bense Tamás háziorvos, aki szerint a magánrendelőknek is be kéne segíteniük, amíg megoldódik a jelenlegi fejetlenség.

„Alapból is rengeteg dolguk volt a laborosoknak, de most nagyon nagy szükség van arra, hogy felfejlesszék ezt a szolgáltatást. Ez viszont elég komplex dolog, amihez nagyon mélyen bele kellene nyúlni az amúgy is szűkös bukszába. Amíg viszont ez nem oldódik meg, szükséges lenne, hogy a magánlaborok is besegítsenek…”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!