ACNEWS

Lámpa szakadt a nyugdíjas fejére a szombathelyi gyorsvonaton

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Kívül-belül veszélyes vált a magyar vasút: 72 éves utas fejére esett a leszakadt lámpa a Savaria InterCityn. A váltó-, sín- és sorompóhibák már mindennaposak. Kell ez nekünk?
Hirdetés
Ad image

A Győrből Szombathelyre tartó Savaria InterCityn június 27-én történt a nevetségesen riasztó baleset péntek reggel 8 óra körül történt Csorna közelében. A nő családja bejelentést tett a rendőrségen, a MÁV vizsgálatot indított az ügyben – írta a nyugat.hu. alapján a Telex.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte: „A helyszínről egy körülbelül 70 év körüli fejsérült nőt stabil állapotban szállítottak bajtársaink kórházba.” A balesetet szenvedett nőt a szombathelyi Markusovszky kórházba alaposan kivizsgálták, és délután két óra körül hazaengedték. A Nyugat.hu birtokában lévő fotók alapján a nő homlokcsontján jókora duzzanat keletkezett, az orra és a szája mellett karcolásokat szenvedett, amelyek a baleset után nagyon véreztek. Varrni nem kellett a sérüléseit.

„Anyukám sokkot kapott, és nem nagyon tudta követni, mi történt vele. Én az elmondása alapján úgy gondolom, hogy a baleset valahol Csorna után történt. A kalauz értesítette a mentőket, akik Répcelak állomáson várták őt” – mondta a sérült nyugdíjas nő gyereke a lapnak.

Hozzátette, nem szeretnének kártérítést kapni, csak azt akarják, hogy nyilvánosságot kapjon ez az eset. „Szerintem kell hogy legyen következménye annak, hogy egy idős nőt vérző fejjel kellett leszállítani a vonatról. Mi van, ha egy kisgyerekre esik ez a tárgy? Mindennek oka és előzménye van” – mondta.

A MÁV az esettel kapcsolatban azt írta: „A Savaria InterCity járatunkon történt balesetet követően az érintett kocsit azonnali műszaki vizsgálat alá helyeztük, amely jelenleg folyamatban van. A vizsgálatot Hegyi Zsolt vezérigazgató utasítására az összes ilyen típusú személykocsira kiterjesztettük.” A vezérigazgató a baleset napján személyesen beszélt a hölggyel telefonon.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!