ACNEWS

Lázár: Új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen

Új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen, a polgárháborúnak ma este vége lett, ugyanis a háborút megnyertük - jelentette ki Lázár János vasárnap.

Hirdetés
Ad image

Új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen, a polgárháborúnak ma este vége lett, ugyanis a háborút megnyertük – jelentette ki Lázár János vasárnap.

    

A Fidesz-KDNP jelöltjeként Lázár János 96,33 százalékos feldolgozottság alapján a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg a 39,86 százalékot elérő Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben. Sajtótájékoztatóján azt mondta, a választókerület mind a 19 településén, így Hódmezővásárhelyen is elnyerte a választópolgárok támogatását.
A politikus köszönetet mondott családjának és Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint fideszes képviselőtársainak a támogatásért, az aktivistáknak, önkénteseknek a munkájukért.
Óriási túlerővel szemben kellett helytállni ebben a kampányban, támadások, nemtelen eszközök bevetésével szemben kellett bebizonyítani, hogy méltó a bizalomra – közölte. Hozzátette: „az elvégzett munka nem volt hiábavaló, elnyertük a választópolgárok bizalmát”.
Lázár János azt kérte azoktól, akik támogatták, s azoktól is, akik nem rá szavaztak, zárják le a polgárháborút, fogjanak kezet, ne egymás ellen küzdjenek, hanem egymásért.
Bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal, gyűlölettel nem lehet eredményt elérni. Választást csak munkával, teljesítménnyel lehet nyerni – hangsúlyozta.
Politikához és a választásokhoz a legtöbb, ami kell, az az alázat. A hübrisz ma veszített, és nyert az alázat – jelentette ki az hatodik parlamenti ciklusát kezdő képviselő.
Úgy fogalmazott, munkára jelentkezik, hogy együtt dolgozzon mindenkivel a közösség fölemelkedésért, hiszen Hódmezővásárhelynek és térségének ideje volna, hogy fölfele haladjon.
Kérdésre válaszolva elmondta, a győzelem személyesen is sokat jelent számára, a politikai pályafutásában úgy érzi, új korszak kezdődött. Arra a kérdésre pedig, hogy ez azt jelenti-e, hogy visszatér az országos politikába, esetleg a kormányzatba, azt válaszolta: ma este visszatért. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!