ACNEWS

Leszakadt az állványzat az építkezésen: 20 métert zuhant a munkás

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Egyetlen másodperc alatt omlott össze egy család élete: 19 éves fiuk élet és halál között lebeg.
Hirdetés
Ad image

A 19 éves Oliver érettségi után Németországban vállalt munkát, nem sejtve, hogy ott sincs biztonságban az élete. A szerelők egy magasraktár építkezésén dolgoztak a hesseni Butzbachban, amikor mintegy 20 méter magasságban a függesztett munkaplatform – eddig tisztázatlan okból – kiszakadt a rögzítéséből és a rajta lévő munkással együtt a mélybe zuhant.

Kollégái azonnal hívták a segélyvonalat, de a légimentőket csak földi úton tudták a helyszínre juttatni, mivel a helikopterek nem tudtak közvetlenül az építkezésen landolni. A tűzoltók létrás járművet is igénybe vettek a törmelékek okozta veszély miatt.

A Szlovákiából érkezett fiú súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol mesterséges kómában tartják, és több életmentő műtéten esett át.

„Megoperálták az agyát, a vérzés miatt el kellett távolítani a koponyája egy részét. Megerősítették a gerincét, megműtötték a karját, de sérült a tüdeje és a mája is”

– mondta el megtörten a Nový Časnak az édesanyja, aki éjjel-nappal fia mellett virraszt a németországi kórházban.

Az orvosok fokozatosan próbálják felébreszteni a fiút, de egyelőre nem tudnak jóslatokba bocsátkozni, hogy mikor térhet magához. A családja is folyamatosan mellette van, beszélnek hozzá, simogatják, és hisznek benne, hogy hallja őket, és előbb-utóbb túl lesz ezen a szörnyű megpróbáltatáson.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!