ACNEWS

Levonultak a taxik Budapest utcáiról

Fotó: Wolf Géza
Fotó: Wolf Géza
A péntek estig szóló engedély ellenére elhagyták a belvárost a budapesti taxisok.
Hirdetés
Ad image

Feloldották ugyan a két napja tartó útblokádot, de a taxisok azt mondják: könnyen lehet, hogy nemcsak a demonstráció, hanem maga a szakma is a leállás felé tart. Bár a budapesti Városházán tartott közmeghallgatáson végre eljutottak odáig, hogy elmondhassák követeléseiket a főváros vezetésének, de érdemi előrelépésről egyelőre nincs szó.

A taxisok a közmeghallgatásra vitték el javaslatcsomagjukat (Fotó: Wolf Géza)

A megbeszélésen a főpolgármester megígérte, hogy tárgyalásokat kezdenek a taxisokkal, és az első egyeztetésen személyesen is részt vesz. A tarifaemelést azonban Karácsony Gergely nem tartotta indokoltnak, noha a taxisok konkrét példákon vezették le, mennyire maradt el az ő keresetük más területekéhez képest: míg a repülőtérre közlekedő 100E busz jegyára 2022 és 2024 között 66 százalékkal nőtt, a főpolgármester fizetése pedig 135 százalékkal emelkedett, addig a taxitarifák mindössze 10 százalékkal lettek magasabbak ugyanebben az időszakban.

„Szerintünk az inflációs kosarat hibásan állapították meg, ennek a módosítását szeretnénk elérni”

– mondta el az AC News-nak Váczi Norbert, a Fővárosi Taxi Egyesület (FŐTE) társelnöke.

Mindenesetre annyi legalább változott, hogy míg a szeptember 24-i közgyűlésen a fővárosi képviselők egy perc alatt vita nélkül elfogadták a módosításokat, most negyed órát kaptak a taxisok, hogy kifejthessék álláspontjukat. A demonstrációt szervező FŐTE ezután ígéretéhez híven lefújta az útlezárásokat, noha a rendőrség eredetileg péntek estig adott engedélyt a forgalomlassító akcióra.

A taxisok tehát most levonultak az utakról, de figyelmeztetnek: a megélhetési válság az egész szakmát fenyegeti. Sokan már most sem jönnek ki a bevételeikből, ezért egyre többen adják fel a munkát – ez pedig a következő hónapokban valóban azt eredményezheti, hogy eltűnnek a sárga autók Budapest utcáiról.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!