ACNEWS

Még a végrehajtó is megsajnálta a kómában fekvő édesanyát

600 ezer forint gyerektartásért ment, egy fillér nélkül távozott.

Hirdetés
Ad image

600 ezer forint gyerektartásért ment, egy fillér nélkül távozott.

A minap megjelent a végrehajtó Kistaj Éva és lánya, Kata barcsi otthonában, ahonnan dolgavégezetlenül távozott. Ugyanis Katától a volt férje több mint 600 ezer forint gyerektartást követel annak ellenére, hogy az asszony egy kórházi fertőzés miatt 9 éve kómában, magatehetetlenül  fekszik. Az édesanyja, Kata gondozza, ápolja őt.

„Örülök, ha a hó végéig futja a kis pénzünkből. A lányom kilenc éve a teste börtönében él, a szemével jelez, hogy érti, amit mondok neki. Így közli az örömét, a fájdalmát, és a szomorúságát is” – mondta az AcNews-nak Kistaj Éva.  

„Sajnos a volt vőm Katával közös lányuk után gyerektartásért pert indított, de nem tudunk miből fizetni neki. A minap ezért járt nálunk a végrehajtó, de csalódnia kellett, mert semmit nem tudott elvinni innen. Láttam az arcán, hogy sajnál bennünket, kellemetlen volt neki is ez a helyzet.”

A 42 éves Kata kálváriája egy kórházi agyműtét után kezdődött. Fertőzést, majd agyhártya,-agyvelő gyulladást, vérmérgezést kapott, végül kómába esett. Az édesanyja, Éva lett a gyámja. Azóta töretlen türelemmel és szeretettel ápolja a lányát, akit éppen levegőzni visz az utcára.

Katának a legnagyobb örömet az okozza, amikor a gyermeke meglátogatja őt. Kilencéves volt csupán, amikor az anyukája kórházba került. Akkor beszélgettek utoljára. Ezután az apja nevelte őt, de pár hónapja megtört a jég: ismét őszinte szeretettel közeledik az édesanyjához.

„Itt minden Katáért van – mutat körbe az apró szobában az édesanyja. – Ez egy speciális ágy, amiben a lányom fekszik, megakadályozza a felfekvést. A sarokban a kerekesszék mellett az oxigénpalack pedig az légzését segíti. Az unokám hétfőn lesz 18 éves, már dolgozik, el is költözött az apjától, ezért kifogást adok be a további gyerektartás követelése miatt.”

Szerencsére Kata ezekből a gondokból semmit nem érez. Egyik oldalán egy plüssmackó, a másikon egy méhecske pihen. A kedvencei. Amikor Éva becézi őt, boldogan mosolyog, és türelmesen hagyja, ha átöltözteti. Már mozgatja a lábát, a kezét, édesanyja pedig hiszi, minden nappal közeledik az ébredés.

„Ha megkapjuk a kórháztól a kártérítést, abból kifizetem a vőmnek a tartozást” – ígéri Éva. Aki nemcsak lánya gyógyulásért, de azzal a kórházzal is harcban áll, amelyik 9 éve Katát műtötte.

A bíróságon 100 millió forint kártérítést kér tőlük, amiből reményei szerint emberibb, élhetőbb körülményeket teremhet a lányának. De szavaiból kiderül: utána is bőven lesz még tennivaló.

„Létrehoztuk a Szeretnivalók Alapítványt, hogy a lányom sorstársainak segítsünk. Házat építenék a rehabilitációra váró betegeknek. És ha én meghalok, akkor a lányom is odakerül majd.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!