ACNEWS

Megbénul Budapest kedden és szerdán, üléseznek a Türk Államok

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Holnaptól kétnapos rendezvény veszi kezdetét Budapesten. A Türk Államok csúcstalálkozójára számos delegáció érkezik, a küldöttségek mozgását lezárások és forgalomkorlátozások kísérik.
Hirdetés
Ad image

A Türk Államok csúcstalálkozójának Budapest ad otthont május 20. és 21. között – írja a 24.hu. A rendezvény központi helyszíne a Várkert Bazárban lesz. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály bejelentése szerint Orbán Viktor meghívására Budapestre érkezik Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke. Rajta kívül részt vesz a csúcstalálkozón az azeri, az üzbég, a kazah és a kirgiz elnök is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján közölte, hogy a delegációk közlekedése miatt lezárásokra kell számítani.

A BRFK közleménye szerint szakaszos és időszakos lezárások lesznek hétfőn, kedden és szerdán az I., az V., a VI., a XI., a XIV. és a XV. kerületben. A rendőrség a delegációk közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz. Eszerint mindig csak az adott útszakaszt és csak arra az időre zárják le, amíg azon áthaladnak a védett járművek.

A tájékoztatás szerint a közlekedőknek a Liszt Ferenc-repülőtérre bevezető, illetve az onnan kivezető útszakaszon kell forgalomkorlátozásra számítaniuk. Ezen kívül egyes budai és belvárosi szakaszokon is lezárások lesznek. Így Pesten az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Széchenyi téren, valamint a Március 15. téren. Budán a Krisztina körúton, a Szent Gellért rakparton, valamint a Budai várban és környékén várható időszakos forgalomkorlátozás. A delegációk közlekedése érinti továbbá a Lánchidat és az Erzsébet hidat is.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy több utcában is tilos lesz megállniuk az autósoknak. Közölték azt is, hogy az érintett területeken kedden és szerdán a kijelölt taxiállomások sem működnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!