ACNEWS

Megbüntetik a lassú vendégeket a magyarok kedvelt üdülőhelyén

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Felárat számítanak fel a kávézóban időző, fogyasztás nélkül cseverésző turistáknak a közkedvelt üdülővárosban.
Hirdetés
Ad image

Barcelona közkedvelt tengerparti városrésze, a La Barceloneta ma már a turisták zajától hangos, oda a halászok békés csendje. Az utcákon nap mint nap nyaralók ezrei korzóznak, miközben a helyi vendéglátók a kegyeikért versengenek. Egy apró kávézó, a Perfetto most egy újonnan bevezetett szabályozással hívta fel magára a figyelmet – ezzel parázs vitát és hatalmas felháborodást kiváltva az oda látogatók között.

Amint az a Heute cikkéből kiderült, az árak itt nem csupán a rendelt finomságok függvényében változnak, hanem az asztalnál töltött idő szerint is.

Egy cappuccino például mindössze 1,60 euróba (átszámítva 650 forintba) kerül – amennyiben a vendég fél órán belül távozik. Ha tovább marad, az ár 2,50 euróra (átszámítva 1020 forintra) szökken, egy órás ott-tartózkodás után pedig már 4 eurót (átszámítva 1620 forintot) kell fizetni ugyanazért az italért.

Massimo, a kávézó tulajdonosa elmondta: az új rendszer ötlete egy vendégek közötti dulakodás után született meg, amikor egy hosszú időn át várakozó turista elvesztette a türelmét. „Ez nem büntetés, hanem figyelemfelkeltés. Egy vendéglátóhely nem tud megélni, ha órákig ülnek az emberek a kávéjuk felett – anélkül, hogy mást is fogyasztanának.”

A közösségi médiában vannak, akik támogatják a szokatlan kezdeményezést: „Fél óra egy kávéra bőven elég” – írta egy hozzászóló. Mások viszont éles kritikával illették az intézkedést. Egy helyi lakos például így fogalmazott: „Bennünket kopasztanak meg, méghozzá a turisták miatt és ez így nem helyes. Én nem szeretnék úgy kávézni, hogy közben állandóan az órámat kell lesnem.”

Massimo ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felárat nem minden esetben alkalmazzák: „Csak akkor számítunk fel többletdíjat, ha valaki szabad asztalra várakozik, és az ott ülők már nem fogyasztanak semmit.”

A kérdés tehát megosztja az embereket. Vajon valóban jogos elvárás, hogy a vendégek ne használják a vendéglátóhelyeket közösségi térként hosszú órákon át, vagy ezzel végleg elvész a kávéházi kultúra egyik alapvető lényege?

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!