ACNEWS

Meglepő helyszínen búcsúztatják Lang Györgyit

Lang Györgyi Fotó: Facebook
Lang Györgyi Fotó: Facebook
Tíz nappal ezelőtt hunyt el az énekesnő. Falusi Mariann közleményt adott ki Lang Györgyi búcsúztatójának időpontjáról.
Hirdetés
Ad image

A helyszín pont olyan egyedi, mint amilyen az énekesnő maga is volt, ugyanis a Fővárosi Állatkertben (14. kerület Budapest, Állatkerti krt. 6-12.), június 13-án, 19.00 órai kezdettel emlékeznek meg a Pa-dö-dö együttes oszlopos tagjáról – írja a Ripost.

A búcsúztató nyilvános lesz, ezért aki szerette, tisztelte vagy épp rajongója volt, a fent említett időpontban végső búcsút vehet Lang Györgyitől

„Gyertek színes ruhában, és kérünk benneteket, ne hozzatok virágot – az erre szánt összeget utaljátok át bármelyik civil szervezetnek, amiről úgy gondoljátok, hogy Györgyi is egyetért a céljaival. A közleménybe írjátok be: Lang Györgyi nevében. Gyertyát se hozzatok – Györgyi sem szeretné, és az Állatkert területén nem is szabad meggyújtani. A búcsúzás 20 óráig tart. Várunk titeket! Falusi Mariann” – olvasható a Falusi Mariann közösségi oldalán álló közleményben.

Lang Györgyi 66 éves korában, hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében május 20-án hunyt el.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!