ACNEWS

Megölte az anyját a monori férfi, a holttestet terasz alá betonozta

Illusztráció / Kép: Pixabay
Illusztráció / Kép: Pixabay
Borzalmas családi tragédiába torkollt egy 70 éves asszony alkoholproblémája. Saját fia gyilkolta meg, majd betonterasz alá rejtette a holttestet.
Hirdetés
Ad image

Egy 36 éves monori férfi meggyilkolta az édesanyját, majd bejelentette az eltűnését a rendőrségen – tudósított a telex.hu. A nyomozók eltűnés miatt kezdték keresni a 70 éves asszonyt, eleinte pedig a fia bejelentését vették alapul. Eszerint a nő az eltűnése reggelén italért küldte őt, ezen pedig nagyon összevesztek. A férfi elmondta, hogy nem hajlandó alkoholt hozni neki, majd mérgében autóba ült és elment otthonról. Amikor kicsivel később hazatért, édesanyjának már csak hűlt helyét találta.

A fiú beismerte borzalmas tettét

A rendőrök polgárőrökkel közösen kezdtek kutatásba, felhívták a közeli kórházakat és ellenőrizték a nő bankszámláját is, azonban egyáltalán nem akadtak az alkoholproblémákkal küzdő asszony nyomára. A nyomozók ezért úgy döntöttek, hogy kilendítik az ügyet a holtpontról és ismételten kihallgatják a bejelentőt. A 36 éves férfi végül megtört és mesélni kezdett. Elmondta, hogy a bejelentését megelőző napon, azaz 2024. január 11-én reggel édesanyja, ő és beteg testvére tartózkodott otthon. Miután az idegrendszeri károsodásban szenvedő testvért gyógytornára szállították a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, a lakásban csak ketten maradtak. Csakhamar összevesztek édesanyjával, mert a nő alkoholt követelt. Fia a vita hevében fellökte az asszonyt, aki a földre esett. Ezután a férfi autóba ült és elment otthonról. Miután hazatért, rádöbbent, hogy édesanyja élettelenül fekszik a padlón. Megijedt, ezért elhatározta, hogy nem értesíti a hatóságokat, hanem elrejti a holttestet. Csákányt és kalapácsot ragadott, majd feltörte házuk teraszának betonalapját. Sírt ásott, eltemette édesanyja holttestét, majd ismét lebetonozta a teraszt. Másnap pedig bement a rendőrségre és bejelentette az asszony eltűnését.

Megdöbbentő szakvélemény

Az őszintének tűnő vallomás adatai és a tettes útmutatása alapján a rendőrök meg megtalálták a holttestet és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre szállították, hogy ott elvégezzék a szakértői vizsgálatot. A szakvélemény megdöbbentő adatokkal szolgált. Kiderült, hogy az asszony halála előtt pajzsporc-törést szenvedett el, ez a sérülés pedig nem keletkezhetett attól, hogy a fia a földre lökte. A halált szándékosság, nagy valószínűséggel fojtogatás eredményezte. Addig csak halált okozó testi sértéssel gyanúsították a férfit, azonban a szakvéleményre tekintettel immár emberölés lett a vád. A férfit letartóztatták. Nem sokkal később a Ceglédi Rendőrkapitányság fogdájában egy saját ruháiból font kötéllel felakasztotta magát. Ugyan sikerült megakadályozni az öngyilkosságot, ám a férfi jelenleg is életveszélyes állapotban van.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!