ACNEWS

Megölték a bombával fenyegető 15 éves fiú édesanyját

Illusztráció / Kép: Pixabay
Illusztráció / Kép: Pixabay
Megrendítő információk derültek ki arról a 15 éves fiúról, aki múlt pénteken 46 iskolának küldött bombával fenyegető e-mailt.
Hirdetés
Ad image

Pénteken fogták el a rendőrök Sz. Ervint, aki legalább 46 iskolának küldött bombafenyegetésről szóló e-mailt. Ma kiderült, hogy a 15 éves kisfiú január 16-án veszítette el édesanyját – tudósított a blikk.hu. A tragédia körülményeit a rendőrök eleinte közigazgatási eljárás keretében vizsgálták. Később bebizonyosodott, hogy a nő halála nem természetes okból következett be. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei rendőrök halált okozó súlyos testi sértés bűntett miatt nyomoznak, mi több, már gyanúsítottjuk is van. Úgy hírlik, Ervin édesapját, Sz. Tamást gyanúsítják a rendőrök azzal, hogy meggyilkolta a feleségét. A 15 éves kisfiút szintén gyanúsítottként hallgatták ki, mégpedig terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt. Kihallgatása után azonban szabadon engedték, mert nem látták indokoltnak a letartóztatását.

A forrás által megszólaltatott rokonok egyike elmondta, hogy az édesanya, Gina 35 éves volt. Hat közös gyermekük volt Sz. Tamással, a legkisebb másfél éves. Úgy hírlik, hogy éppen Ervin találta meg halott édesanyját, aki élettelenül feküdt az ágyában. A tragédia után a gyerekek az elhunyt nő testvéréhez kerültek, aki szintén a borsodi településen lakik, egy pár utcával odébb. Miután Ervint elfogták a rendőrök a bombafenyegetések után, beismerte tettét. Elmondta, azt szerette volna, ha a többi diák is félelmet érezne és elfutnának az iskolából. Kiderült, hogy a kisfiú az oktatási intézmények címeit találomra választotta ki, kivéve egyet. Abba a tiszaújvárosi szakképző iskolába is küldött egy fenyegetést, amelyben ő is tanul. Elmondta, hogy már két hónapja nem járt be az órákra, mert elege lett a tanulásból. Nem lepődött meg, amikor érte mentek a rendőrök, azt is elárulta nekik, hogy a fenyegetéshez használt szöveget nem ő találta ki. Ugyanazt az üzenetet küldte el, mint az a személy, akit még nem azonosítottak, és több száz iskolát fenyegetett meg robbantással a közelmúltban.

Egy ismerős elmondta, hogy Ervin az általános iskolában még a jobb tanulók közé tartozott, dicséretet is kapott a szorgalmáért. Szeret focizni és nagyon tehetséges, egy környékbeli csapat le is igazolta. Az édesanyja elveszítése biztosan nagyon megviselte szegényt, biztos nem akart ártani senkinek – fogalmazott az ismerős.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!