„Hiszek benne, hogy az édesapám már a mennyországban van, ha a jó Isten azt akarta, hogy ez így legyen, elfogadom a döntését, az pedig, hogy én túléltem ezt a tragédiát, annyit jelent, nekem még dolgom van itt a Földön.” Ezt Mohácsy Barnabás, a tatabányai hármas tragédia táncos túlélője árulta el az AcNews-nak. A fiatal, 23 éves táncost már kétszer megműtötték, állandó orvosi megfigyelés alatt áll a tatabányai kórházban. És a történtek feldolgozására nincs szüksége pszichológusra. „A balesettel kapcsolatban arra emlékszem, hogy kicsatoltam az övemet és kimásztam a kocsi ablakán. Amikor visszanéztem a roncsra, arra gondoltam, hogy ez nem szép látvány. Az, hogy ebből élve kiszálltam, az maga a csoda. Majd integetni kezdtem az autósoknak, hogy segítsenek. Végül elájultam” – tette hozzá Barnabás. Akinek édesapja, Mohácsy Attila a helyszínen elhunyt. Őt, és a két másik, tragikus sorsú táncosfiút azóta siratják a zsámbéki barátok, rokonok.
Visszatértek a fájó emlékek…
Január 9-e óta nagy a csend a Mohácsy család otthonában. A konyhában a nagymama pakolász, a legnagyobb fiú segít neki. Öccse, Dani a nappaliban az asztalméretű puzzle-lel molyol. Ez ideig-óráig elvonja a figyelmét a tragédiáról. Majd váratlanul könnybe lábad a szeme, a puzzle darabot tartó keze remegni kezd. Feltörnek a fájó emlékek…
Mint ismert, a Zsámbékon élő Mohácsy család a múlt héten, szerdán eltervezte, hogy Barnabás az édesapjával és a fiú két táncos barátjával, Bálinttal, illetve Marcellel a komáromi gyógyfürdőbe mennek. Azonban a Ferencváros Groupama Arénájában dolgozó Marcell csak csütörtökön ért rá. Így másnapra tolták az utazást. Az öreg Ford volánjánál Marcell ült, amikor Tatabányánál az 1-es főúton száguldozó Mercedes bedrogozott sofőrje hátulról beléjük rohant.
Jön majd a gyász és a fájdalom
„Ha nem lenne hitem Istenben, akkor elvesztem volna én is. Minden gondolatom a kórházban fekvő gyerekem körül forog. Imádkozom, hogy Barnabás hazakerüljön és mielőbb felépüljön – fakadt ki a férjét gyászoló Tímea. – Rohannak a gondolatok a fejemben. Este bekuckózunk a két fiammal a kanapéra, nem hagyjuk egymást magára. Amikor elcsendesedik minden, a férjemre és Barnabásra gondolunk. A kocsit vezető Marcell mindhárom fiam barátja volt. A legváratlanabb pillanatban sírva gyászolják őt és az édesapjukat. Most, hogy együtt nézzük át a ház körüli tennivalókat, felemlegetik, hogy vajon ő ezt így, vagy úgy csinálta volna.”
Tímea egy általános iskolában, a másodikos kisdiákok osztályfőnöke. Próbál erős maradni, tudja, hogy a három fiának most ő a támasza. „Nincsenek jó gondolataim a Mercedes vezetőjéről. Ha bocsánatot kér, nem tudom, lenne-e erőm elfogadni – tette hozzá Tímea. – Úgy tervezem, hogy a jövő héten visszatérek az iskolába. A gyerekek is jól ismerték a férjemet, Attila mindig elkísért minket az iskolai kirándulásokra. Hogy a temetés után mi lesz? Erre nem tudok most gondolni. Azt hiszem, jön majd a gyász és a még erősebb fájdalom…”
