ACNEWS

Megszólalt a tatabányai hármas tragédia táncos túlélője

Fotó: Mohácsy Barnabás
Fotó: Mohácsy Barnabás
Mohácsy Barna hisz benne, hogy neki még dolga van a Földön, a balesetben elhunyt édesapja pedig már a mennyországban van.
Hirdetés
Ad image

„Hiszek benne, hogy az édesapám már a mennyországban van, ha a jó Isten azt akarta, hogy ez így legyen, elfogadom a döntését, az pedig, hogy én túléltem ezt a tragédiát, annyit jelent, nekem még dolgom van itt a Földön.” Ezt Mohácsy Barnabás, a tatabányai hármas tragédia táncos túlélője árulta el az AcNews-nak. A fiatal, 23 éves  táncost már kétszer megműtötték, állandó orvosi megfigyelés alatt áll a tatabányai kórházban. És a történtek feldolgozására nincs szüksége pszichológusra. „A balesettel kapcsolatban arra emlékszem, hogy kicsatoltam az övemet és kimásztam a kocsi ablakán. Amikor visszanéztem a roncsra, arra gondoltam, hogy ez nem szép látvány. Az, hogy ebből élve kiszálltam, az maga a csoda. Majd integetni kezdtem az autósoknak, hogy segítsenek. Végül elájultam” – tette hozzá Barnabás. Akinek édesapja, Mohácsy Attila a helyszínen elhunyt. Őt, és a két másik, tragikus sorsú táncosfiút azóta siratják a zsámbéki barátok, rokonok.

Visszatértek a fájó emlékek…

Január 9-e óta nagy a csend a Mohácsy család otthonában. A konyhában a nagymama pakolász, a legnagyobb fiú segít neki. Öccse,  Dani a nappaliban az asztalméretű puzzle-lel molyol. Ez ideig-óráig elvonja a figyelmét a tragédiáról. Majd váratlanul könnybe lábad a szeme, a puzzle darabot tartó keze remegni kezd. Feltörnek a fájó emlékek…

Mint ismert, a Zsámbékon élő Mohácsy család a múlt héten, szerdán eltervezte, hogy Barnabás az édesapjával és a fiú két táncos barátjával, Bálinttal, illetve Marcellel a komáromi gyógyfürdőbe mennek. Azonban a Ferencváros Groupama Arénájában dolgozó Marcell csak csütörtökön ért rá. Így másnapra tolták az utazást. Az öreg Ford volánjánál Marcell ült, amikor Tatabányánál az 1-es főúton száguldozó Mercedes bedrogozott sofőrje hátulról beléjük rohant.

Jön majd a gyász és a fájdalom

„Ha nem lenne hitem Istenben, akkor elvesztem volna én is. Minden gondolatom a kórházban fekvő gyerekem körül forog. Imádkozom, hogy Barnabás hazakerüljön és mielőbb felépüljön – fakadt ki a férjét gyászoló Tímea. – Rohannak a gondolatok a fejemben. Este bekuckózunk a két fiammal a kanapéra, nem hagyjuk egymást magára. Amikor elcsendesedik minden, a férjemre és Barnabásra gondolunk. A kocsit vezető Marcell mindhárom fiam barátja volt. A legváratlanabb pillanatban sírva gyászolják őt és az édesapjukat. Most, hogy együtt nézzük át a ház körüli tennivalókat, felemlegetik, hogy vajon ő ezt így, vagy úgy csinálta volna.”

Tímea egy általános iskolában, a másodikos kisdiákok osztályfőnöke. Próbál erős maradni, tudja, hogy a három fiának most ő a támasza. „Nincsenek jó gondolataim a Mercedes vezetőjéről. Ha bocsánatot kér, nem tudom, lenne-e erőm elfogadni – tette hozzá Tímea. – Úgy tervezem, hogy a jövő héten visszatérek az iskolába. A gyerekek is jól ismerték a férjemet, Attila mindig elkísért minket az iskolai kirándulásokra. Hogy a temetés után mi lesz? Erre nem tudok most gondolni. Azt hiszem, jön majd a gyász és a még erősebb fájdalom…”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!